"Bevallom, nagyon vonzó volt a Bajnokok Ligája szereplés”

Szombathelyen kosarazik tovább a válogatott Golomán György.


A bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely férfi kosárlabdacsapatánál folytatja pályafutását Golomán György.

A klub pénteken a honlapján számolt be arról, hogy szerződtette a 25 éves válogatott játékost.

"Nagy kihívásnak tartom, hogy bajnoki címért küzdő csapatban játszom majd, amely az elmúlt években nyújtott teljesítményével kivívta, hogy alanyi jogon a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhessen" - jelentette ki a 211 centis kosaras. "Bevallom, nagyon vonzó volt a Bajnokok Ligája szereplés. Középiskolás korom óta külföldön éltem és játszottam különböző kontinenseken, izgatottan várom, hogy bizonyíthassak itthon mint felnőtt játékos."

Golomán a 2012/13-as szezonban már 10 mérkőzésen pályára lépett az NB I-ben, majd 5 évig az Egyesült Államokban pattogtatott. Négy egyetemi éve alatt 115 mérkőzésen lépett pályára a UCLA csapatában. Profi karrierjét a Japánban kezdte meg a Yokohama B-Corsairsnél, majd tavaly januárban a Pass lab Yamagata Wyvernshez került. Az előző szezonban a belga élvonalbeli Charleroi-t erősítette.

Borítókép: falkokc.com

Videók