Az összes játékos szerződését felbontják a somogyi csapatnál

A csapat már tavaly is csak a 12. helyen végzett.


A kaposvári klub kedden a honlapján közölte: Puska Zoltán ügyvezető a szurkolói találkozón jelentette be, hogy még mindig nem sikerült lezárniuk az elmúlt szezont, miközben azzal párhuzamosan már dolgozniuk kell a következőn.

"Ennek részeként az a döntés született, hogy valamennyi játékossal kezdeményezzük az élő szerződések felbontását. Szeretnénk tiszta lappal továbblépni" - mondta a sportvezető.
Hozzátette: akinek fontos Kaposvár, az maradhat. Terveik szerint az elmúlt szezonhoz képest alacsonyabb költségvetés mellett eredményesebb keretet akarnak összehozni.
"Elsősorban a jövő csapatát kezdjük el építeni, ezért a fiataloknak 2+1 éves szerződést kínálunk" - hangsúlyozta Puska Zoltán.
 

Utoljára pacsiztak a szurkolók a játékosokkal?
forrás: delfinek.hu
 
A játékosokkal kapcsolatban megemlítette, hogy Alekszandar Pustahvar a határidő lejártáig nem válaszolt az ajánlatukra - tudomásuk szerint hazájában, Fehéroroszországban képzeli el a karrierje folytatását -, míg a szerb Marko Spica befejezte pályafutását.
 
 
Az amerikai légiósok közül Emmanuel Ubilla a ZTE-hez igazolt, Reggie Johnson pedig egyértelműen kijelentette, hogy a magyarországinál erősebb bajnokságba vágyik.
 
 
Az alapszakaszban a Kaposvár 11 győzelemmel és 15 vereséggel a 12. helyen végzett. A középszakasz négycsapatos alsóházában a kaposvári együttesé volt a leggyengébb mutató (2 gy/4 v), de így is megelőzte a Szedeákot és a TF csapatát. 

Fotó: Delfinek.hu
 

Videók