A címvédő meccsével kezdődik meg a kosaras idény

A Falco a végső győzelemre is esélyes lehet.


A bajnok Szombathely nyitja meg kedden a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I 2021/22-es idényét.

A Falco vívta május 26-án az előző szezon utolsó meccsét is, amikor a döntő ötödik felvonásában 74-53-ra nyert Szolnokon, és 3-2-es összesítéssel begyűjtötte fennállása harmadik aranyérmét.

A keddi nyitányon már a válogatott Golomán György is a júniusban kinevezett Milos Konakov vezetőedző rendelkezésére áll, aki az előző évadban a belga élvonalbeli Charleroi-t erősítette.

A vasiak sűrített programmal kezdenek a Bajnokok Ligája miatt, s egy héten belül megmérkőznek a Pécs mellett az Alba Fehérvár és a Sopron csapatával is. A Szolnok és a Falco október első hétvégéjén találkozik egymással először az új idényben.




A Falco és az Olajbányász mellett a legutóbb harmadik Szeged is esélyes ismét a dobogóra, utóbbi két gárda az Európa Kupában is szerepel majd. A szegediek jövő héten selejteznek az EK csoportkörébe Krasznojarszkban.


Az NB I alapszakaszában december 23. és január 5. között négy fordulót is lebonyolítanak majd, az utolsó kört március 26-án rendezik. A 26 fordulót követően, március végén minden csapat bejut a középszakaszba: az 1-5. helyezett a felsőházban, a 6-10. helyezett a középházban, a 11-14. helyezett az alsóházban folytatja úgy, hogy az alapszakaszban elért eredményeket viszik magukkal.

A férfi NB I mezőnye:

Alba Fehérvár, Atomerőmű SE, Debreceni EAC, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, Egis Körmend, Falco Vulcano Energia KC Szombathely (címvédő), Hübner Nyíregyháza BS (újonc), Kaposvári KK, Naturtex-SZTE-Szedeák, OSE Lions, Pécsi VSK-Veolia, Sopron KC, Szolnoki Olajbányász, Zalakerámia ZTE KK

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2012: Szolnoki Olaj
2013: Alba Fehérvár
2014: Szolnoki Olaj
2015: Szolnoki Olaj
2016: Szolnoki Olaj
2017: Alba Fehérvár
2018: Szolnoki Olaj
2019: Falco-Vulcano Szombathely
2020: nem hirdettek bajnokot
2021: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Videók