Csak Fucsovics jutott főtáblára Wimbledonban a magyarok közül

Balázs Attila három játszmában kikapott a spanyol Marcel Granollerstől a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában, így nem jutott a legjobb 128 közé.


A világranglistán 207. magyar játékos az első fordulóban könnyed győzelmet aratott a kanadai Peter Polansky felett, a második körben ugyanakkor két mérkőzéslabdáról fordított az ukrán Ilija Marcsenkóval szemben.
 
Balázs Attila a wimbledomi Grand Slam selejtezőjének első két fordulóját megnyerte, így egy Granollers elleni győzelemmel a főtábla is meglehetett volna.
Fotó: www.huntennis.hu
 
A selejtező csütörtöki harmadik, utolsó körében a 30 éves Balázs Attila hamar elveszítette az adogatását, ám szinte azonnal ő is elnyerte a világranglista 105. helyén álló 33 éves riválisa szervagémjét. Mivel ezt követően nem volt több brék, rövidítésben dőlt el a játszma, ebben pedig a spanyol teniszező - a kvalifikáció kilencedik kiemeltje - volt a jobb. Granollers sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy 19 pályára ütött első adogatásából 18 alkalommal pontot nyert - Balázs Attilánál ugyanez a mutató 36/21 volt.
 
Marcel Granollers az első szettet rövidítésben tudta csak hozni.
Fotó: George Wood/Getty Images
 
A második szettben az élete első Grand Slam-főtáblás szerepléséért küzdő magyar játékos ezúttal előbb 2:2-nél, majd 3:5-nél veszítette el az adogatását, így spanyol ellenfele 1 óra 40 perc után kétjátszmás előnybe került.
Ezzel azonban nem ért véget a mérkőzés, a wimbledoni kvalifikáció utolsó fordulójában, a GS-tornák közül egyedüliként, ugyanis a férfiaknak - a főtábla küzdelmeihez hasonlóan - három szettet kell nyerniük. Balázs Attila a harmadik felvonást rögtön egy brékkel nyitotta, ám 3:2-nél már Granollersnél volt az előny. A spanyol teniszező hamarosan ismét elvette a magyar adogatását, és 2 óra 13 perc játék után főtáblára jutott.
A férfiaknál így egyesben csak Fucsovics Márton lesz főtáblás, a nőknél pedig 20 Grand Slam-torna után senki, ugyanis Babos Tímea és Bondár Anna a kvalifikáció első, Stollár Fanny pedig a második körében búcsúzott.
 
A spanyol teniszező a második és a harmadik játszmát már könnyedebben hozta, így felkerült a főtáblára. 
Fotó: George Wood/Getty Images
 
Eredmény, selejtező, 3. forduló:
Marcel Granollers (spanyol, 9.)-Balázs Attila 7:6 (7-5), 6:3, 6:3
 

Videók