Tízgólos sikerrel debütált az új kézikapitány

Remek bemutatkozás, magabiztos siker. Ez Kim Rasmussen első mérkőzésének végkicsengése a magyar női kézilabda válogatott élén.


 
Mindkét együttes a decemberi, svédországi Európa-bajnokságra készül, ám a hazaiaknál sérülés miatt három alapember, Zácsik Szandra, Mészáros Rea és Tomori Zsuzsanna sem állhatott az új szakvezető rendelkezésére.
 
Eleinte felváltva estek a gólok, a védelmek nem zártak jól, majd Kovács Anna vezérletével sikerült 5-3-ra ellépni. A magyar védelem egyre jobban dolgozott össze, így gyakran szerzett labdát, melynek köszönhetően a 12. percben már 8-4 volt az állás. A lendület megmaradt a folytatásban is, így a 20. percben 12-6-nál kénytelenek voltak a szlovénok időt kérni. A kis pihenő megzavarta a magyarokat, több ziccer is kimaradt, majd amikor emberelőnybe került a Rasmussen-csapat, tovább nőtt a különbség, sőt, emberhátrányban is sikerült betalálni.
 
A második félidő elején jobban játszottak a vendégek, négy gólt dobtak, így gyorsan időt kért a debütáló szövetségi kapitány. A szlovénok szűk tíz perc alatt annyi gólt dobtak, mint az egész első játékrészben, azonban így sem volt szoros a csata, a hat-hét gólos magyar előny megmaradt. Amikor rendezte sorait a házigazda, visszaállt a szünetbeli különbség. Ahogy az utolsó szakaszra új játékosok álltak be, megint valamelyest faragtak hátrányukból a szlovénok, ám a hajrában hengereltek a magyarok, így végül tíz góllal diadalmaskodtak.
 
Első mérkőzésnek megfelelő volt, de látszik, hogy sok teendőnk van még. A támadójátékunk, a keresztjátékunk jónak volt mondható, a védekezésünk az első félidőben megfelelőnem bizonyult, szünet után visszaestünk, de a mérkőzés vége e tekintetben újra jól sikerült. Idővel egyre jobbak leszünk, de sok munka áll még előttünk.” – nyilatkozta az új kapitány!
 
Női kézilabda, felkészülési mérkőzés
Magyarország-Szlovénia 32-22 (17-8)

Videók