Szoros mérkőzés, egygólos svéd vezetés az első félidőben

A magyar csapat rosszul kezdett, de Klujber Katrin találataival egy gólra feljött a szünetre.


A magyar női kézilabda-válogatott utolsó felkészülési mérkőzésen Svédország ellen lép pályára idegenben a december 3-án rajtoló kontinenstorna előtt. 

A mérkőzés Zácsik góljával indult, amire három svéd találat érkezett válaszként, ráadásul két hétméteres is kimaradt magyar oldalon. (3-1)

A nyolcadik percben már a sokadik indításgólt kapta a magyar csapat, ezúttal Hagman talált be, így 6-2-es svéd vezetésnél kikérte első idejét a Danyi Elek kapitánypáros.

Az időkérés a mieinknek tett jót, Faluvégi, Márton, valamint Lakatos góljaival egy gólra jött fel a magyar válogatott (6-5). 

A magyar csapatnak később megakadt támadójátéka, és a védekezés sem működött jól, negyedóra után négy gól volt a különbség. (9-5)

Ezután a svéd válogatott szakvezetője, Tomas Axner is kikérte első idejét. Csapata ekkor háromgólos előnyben volt. (9-6) 

Tíz perccel az első félidő vége előtt Klujber góljával két gólra csökkentette hátrányát a magyar csapat. (9-7) 

Öt perccel a szünet előtt ismét Klujber lőtt bombagólt, amivel ismét egygólos volt a hátrányunk. (10-9)

A végjátékban felváltva estek a gólok, az utolsó másodpercekben megint Klujber bombájával egy gólra jött fel a magyar csapat, így a szünetben Svédország-Magyarország 12-11. 

Borítókép: keziszovetseg.hu

 

Videók