Szörnyű hírt kapott a magyar női kéziválogatott a vb-n

Negatívum a franciák elleni nyolcaddöntő előtt.


 

Sajnos könnyen elképzelhető, hogy Görbicz Anita a vasárnapi, Franciaország elleni vb-nyolcaddöntőben sem lép pályára. A klasszis irányítót térdsérülése már a csehek elleni csoportmeccsen is hátráltatta - egyelőre játéka igen kérdéses.
 
    
Siti Beáta, a válogatott másodedzője ugyanakkor bizakodó. "Lehet, hogy más egy ilyen problémával nem játszana, de őt egészen biztosan össze fogják rakni" - nyilatkozta szombat délután a lipcsei sportarénában a magyarok edzése előtt. Hangsúlyozta, Görbicz fejben is nagyon jól tudja kezelni azt a problémát és a fájdalomtűrése is extra a többiekéhez képest. "Vannak olyanok, akiket nagyon zavar egy plusz kötés vagy rögzítés, de ő nem ilyen, ő ki tudja zárni ezt" - tette hozzá Siti.
    
 
A csapat péntek kora este játszotta utolsó csoportmérkőzését Bietigheim-Bissingenben, majd szombat délelőtt autóbusszal utazott Stuttgart közeléből a csaknem ötszáz kilométerre lévő Lipcsébe. A magyarok mehettek volna repülőgéppel is, de az rendkívül korán indult, ezért nem éltek a lehetőséggel. "Egy luxusbuszt kaptunk, úgyhogy nagyon kellemes környezetben sikerült eltölteni azt a hat órát. Persze, ennek ellenére már jó volt leszállni róla. Az érkezés után egy kicsit még pihenni is tudtunk a szállodában" - mesélte Siti Beáta.
    
 
A tavalyi olimpián ezüstérmes franciák elleni nyolcaddöntő vasárnap 17.30-kor kezdődik, vagyis Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttesének a megérkezés után alig több mint 24 órával már pályára kell lépnie. "Minden világversenyen sűrű a program és gyorsan kell alkalmazkodni. A regenerációban segíthet, hogy a lányokat korábban próbáltuk pihentetni. Forgattuk a csapatot, így megoszlott a terhelés, talán csak Schatzl Nadine-nak és Kovacsics Anikónak jutott több meccsidő" - mondta a másodedző. Elárulta, a gyúrók profi körülményeket biztosítanak ahhoz, hogy a regenerációt minden formában felgyorsítsák, tehát a szakmai stáb mindent megtesz, hogy a sűrű menetrend közepette a lehető legfrissebbek legyenek a játékosok.
    
 
A korábbi kiváló irányító elmesélte, hogy a pénteki mérkőzés után, az esti megbeszélésen Kim Rasmussen megkérte a keret tagjait, nagyon figyeljenek magukra, mert ez fontos a regeneráció szempontjából, de a franciákkal egyelőre ne foglalkozzanak, mert a felkészülés a szombat esti edzéssel kezdődik és a vasárnap délelőtti videózással folytatódik. "Muszáj, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak. Egyelőre nem kell stresszelni, az lesz a lényeg, hogy mindenki nyújtson százszázalékos teljesítményt" - közölte Siti.
    
 
Az A csoport második helyéről továbbjutott franciák kapusa, Cleopatre Darleux az öt csoportmeccs után a legjobb teljesítménnyel büszkélkedhet az egész mezőnyben, hiszen 84 lövésből 38-at megfogott, ami 45 százalékot jelent. A csapat 63 százalékos hatékonysággal lőtt (a magyaroknál ugyanez az adat 59 százalék volt), a hétmétereseket pedig hetvenszázalékos pontossággal dobta (a magyarok 73 százalékkal).
    
A magyar szövetség statisztikája szerint a két csapat eddig 47 alkalommal találkozott egymással, 15 francia győzelem és két döntetlen mellett 32 meccset nyertek a magyarok.

 

 

Kemény kritikával illette az új kapitány Dzsudzsák Balázst " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

Bernd Storck után George Leekens próbál nagyot alkotni a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. A belga szakember kemény fába vágta a fejszéjét, amit az is bizonyít, hogy Dzsudzsák Balázs teljesítményét is élesen kritizálta - erről Kű Lajos beszélt.

Videók