Simán győzött a kézilabda-válogatott Tunézia ellen

A tíz nap múlva kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott gond nélkül győzött a tunéziai csapat ellen a Telenor Kupa első játéknapján, Miskolcon.


elenor Kupa, 1. nap (Miskolc):
Magyarország-Tunézia 36-22 (21-12)



Az hamar kiderült, hogy nincs egy súlycsoportban a két együttes. A 8. percben már 7-2 volt az állás, és ekkor a vendégek időt kértek. Amíg Mátéfi-csapat könnyedén fonta támadásait, és védekezésben is remek volt – végszükség esetén Pálinger védett -, addig az afrikai alakulat szinte alig tudott biztos lövőhelyzetbe kerülni, a kiszolgáltatott kapusok pedig szinte nem találkoztak a labdával.
A magyarok a folytatásban is könnyedén növelték a különbséget, és a két szélső, Kovacsicz, valamint Vérten mindig ziccerbe került a hosszú indítások után. A 18. percben, 13-6-nál Szamoránskyt kiállították, de ez sem okozott gond, és a szünet előtt már a „közte tízért” hajtott az együttes, sikerrel (20-10). A pihenő előtt egy valami volt döntetlen: a Kovacsicz-Vérten gólcsata 7-7-re állt.
A folytatásra több poszton is cserélt a kapitány, és kellett néhány perc, mire megint beindult a játék. Herr a kapuban ott folytatta, ahol Pálinger abbahagyta, és elől az újak is megtalálták a rést a védőfalon. A csapat tett azért, hogy a veszprémi Ábrahám belője első gólját a válogatottban, és a szülinapos Sopronyi se maradjon találat nélkül.
A kétszámjegyű különbség végig megmaradt, és mindenki játéklehetőséget kapott a végére.
Vasárnap már sokkal nehezebb lesz, hiszen az ukránok komoly erőt képviselnek. Amennyiben sikerül megint győzni, úgy megnyeri a Telenor Kupát a magyar válogatott.

MTI

Videók