Rasmussen: Mindenki hozzá tudott tenni egy kis pluszt

Kovács Anna a védekezést és a kapusteljesítményt dicsérte a 21-14-re megnyert összecsapás után.


 
Mint ismeretes, a magyar női kézilabda válogatott 21-14-re legyőzte Montenegrót, és ezzel bejutott a középdöntőbe, amivel további három mérkőzést nyert magának, hogy tovább építse magát egy hosszú út elején. A főszereplők egyaránt elégedettek a harmadik mérkőzésen nyújtott teljesítménnyel és bizakodóak a következő három mérkőzésre tekintve is.
 
Ma nagyon sok minden működött, remekeltünk védekezésben, nyomást tudtunk helyezni a montenegrói átlövőkre, Janurik Kinga nagyszerűen védett, és mindenki hozzá tudott tenni még egy kis pluszt a játékhoz. Kaptunk újabb három mérkőzést, hogy tovább fejlődjünk, ráadásul a világ legjobbjai ellen léphetünk pályára és nincs rajtunk nyomás. Boldogok vagyunk” – mondta Kim Rasmussen, miután megnyerte első tétmeccsét a magyar csapat kispadján.
 
Így nyilatkozott a mérkőzés hőse, az 58 %-kal védő Janurik Kinga: „Felkészültünk a találkozóra, és tudtuk, hogy hatvan percig kell kontrollálnunk a meccset. Sikerült, így természetesen boldogok vagyunk.
 
A védekezést és a kapusteljesítményt tudom dicsérni, élveztük a pályán belül is. Az elején akadtak problémáink, de később támadásban is szét tudtuk szedni a montenegrói falat. Szeretnénk pontokat szerezni a középdöntőben is” – nyilatkozta Kovács Anna, a nemzeti csapat jobbátlövője.
 
A mind a négy helyzetét értékesítő balszélsőnk, Schatzl Nadine szerint ma Fortuna is a mi kezünket fogta. „Az utolsó lehetőségünket ragadtuk meg, nagyon örülünk, hogy sikerült kihasználni a lehetőségeinket. Ma a szerencse is velünk volt, de már az első félidőben meg tudtuk törni az ellenfelet, a védekezésünk pedig végig jól működött, erről mindent elmondott a 14 kapott gól. Úgy érzem, még mindig van bennünk tartalék.”
 
A 21-14-re legyőzött Montenegró szövetségi kapitánya, Dragan Adzics szerint a középdöntőben még jobbak lehetünk! „A játékosaim mindent kiadtak magukból, ez a meccs jó lecke volt a számunkra, tanulnunk kell belőle. Szerintem a magyarok még jobbak lesznek a középdöntőben" – mondta Dragan Adzics, montenegrói szövetségi kapitány.
 
A kép forrása: EHF Euro, Twitter

Videók