Planéta: nagyon rossz így kikapni

"Nagyot küzdöttünk, hogy vissza tudjunk jönni, de sajnos a legvégén nem jött össze az egyenlítés.”


Rodics Dániel, az MTI különtudósítója jelenti: Planéta Szimonetta úgy fogalmazott, nagyon rossz úgy kikapni, ahogyan a magyar női kézilabda-válogatott hétfőn elveszítette a Németország elleni mérkőzést a spanyolországi világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában.

"Nagyot küzdöttünk, hogy vissza tudjunk jönni, de sajnos a legvégén nem jött össze az egyenlítés. Náluk volt az előny, ennek tudható be, ha nálunk dadogott a labda, hiszen lélektanilag mindig az van előnyben, aki vezet. Nagyon rossz így kikapni" - nyilatkozta a 25-24-re elveszített meccs után a Debrecen védekező-specialistája.

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember és sportoló emberek

A németek a szünetben már 14-9-re vezettek, és bár a magyarok a második félidő elején 16-16-nál egyenlítettek, a vezetést nem tudták átvenni és az utolsó tíz perc ismét az ellenfélnek sikerült jobban. A német csapat ezzel megnyerte az E csoportot és a maximális négy pontot viszi magával a granollersi középdöntőbe, a magyarok pedig kettőt. Planéta megjegyezte, a hétfői mérkőzésen a védőfaluk kemény volt, és az ellenfél lerohanásait és gyors középkezdéseit is meg tudták oldani, tehát amire készültek védekezésben, azt sikeresen kivitelezték.

"Most volt a legtöbb eladott labdánk, technikai hibánk, és megremegett a kezünk. Talán a fáradtságnak tudható be, mert eddig nem volt ránk jellemző mindez" - jegyezte meg.

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, sportoló emberek és belső tér

A mezőny legjobbjának megválasztott Bíró Blanka 38 lövésből 15-öt kivédett. A Ferencváros kapusa elismerte, nagyon sok technikai hibájuk volt elöl, pedig tudták, hogy ezeket a németek könyörtelenül ki fogják használni, hiszen nagyon gyorsan futó csapatról van szó.

"A szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, a második félidőben óriási dolog volt, hogy egyenlíteni tudtunk, és onnantól kezdve folyamatosan tartottuk a döntetlen körüli eredményt. Lélektanilag óriási előny és megnyugvás lett volna, ha sikerül előnybe kerülnünk" - nyilatkozta.

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, sportoló emberek és belső tér

Bíró hozzáfűzte, nagyon sajnálja, hogy a végjáték nem sikerült jól, és sokkal élesebb második félidő kell ahhoz, hogy minél tovább versenyben tudjanak lenni.

"Remélem, ezekből a meccsekből is tanulunk és a későbbiekben a javunkra tudjuk fordítani. Nagyon bízom benne, hogy az eddigiekhez hasonlóan ezután is meccsről meccsre fejlődni fogunk" - mondta.

Lehet, hogy egy kép erről: 10 ember és belső tér

A csoportkörre visszatekintve a kapus úgy fogalmazott, nem megbántva a cseheket és a szlovákokat, de a magyarok tulajdonképpen a németek elleni mérkőzéssel csöppentek bele a világbajnokságba, hiszen az első két találkozójuk sokkal könnyebb volt. A magyarok Szlovákiát csütörtökön 35-29-re, Csehországot szombaton 32-29-re győzték le, így az E csoport második helyén végeztek. A középdöntőben szerdán 20.30-tól Dánia, pénteken 18 órától Kongó, vasárnap 18 órától pedig a Koreai Köztársaság lesz az ellenfelük, a negyeddöntőbe az első két helyezett kerül.

Borítókép/Fotók: Magyar Női Kézilabda/Facebook

Videók