Női kézilabda Eb: sima vereség a románoktól

A magyar válogatott 29-21-re kikapott a világbajnoki bronzérmes román csapattól a svédországi női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében, vasárnap.


 
A két együttes korábban 95 alkalommal mérkőzött meg egymással, eddigi összecsapásaikon 54 magyar siker mellett 9 döntetlen és 32 román győzelem született. Legutóbb november 27-én, Kolozsváron találkoztak, ahol a Kárpát Kupa fináléjában Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese 29-24-re legyőzte a házigazdát. A román együttest a Győri Audi ETO KC vezetőedzője, Ambros Martín irányítja, aki az év első felében Elek Gáborral közösen még a magyar csapat élén dolgozott.
 
A helsingborgi mérkőzés Kovács Anna találatával indult, ám a románok gyorsan magukhoz vették a vezetést, és a 12. perc végére 7-4-es előnyre tettek szert, így a védés nélküli Kiss Évát Szikora Melinda váltotta a kapuban. Három percre rá Kim Rasmussen időt is kért, ugyanis Cristina Neagu harmadik találata után 9-5-re növelte a fórt Románia. A taktikai megbeszélés ellenére a 19. percben 11-6-os román előnyt mutatott az eredményjelző, és bár a lehetőség megvolt a három találatra zárkózásra, a különbség végül tovább nőtt: másfél perccel a szünet előtt már 15-8-ra vezetett az ellenfél.
 
A fordulást követően szétesett a magyarok játéka, a sorozatos hibákat kihasználó román együttes 18-9-re növelte előnyét. Kiss hétméterest védett, míg a némileg javuló védekezés nyomán Kovács emberelőnyben üreskapus góllal hatra csökkentette a különbséget (20-14). A románok azonban megrázták magukat, így újra nyolc volt közte az utolsó negyedórára fordulva (22-14). A hajrában a végül tíz találatig jutó Neagut pihentető román együttes könnyedén tartani tudta a különbséget - amely többször is kilencre hízott -, és végül nyolc találattal győzött.
 
"Nem azt tettük, amit kellett volna. Nagyon passzívak voltunk az elején, nyomást kellett volna kifejtenünk" - értékelt Kim Rasmussen az M4 Sportnak. Kifejtette, tudták, hogy van olyan román játékos, aki lentről szeret lőni, készültek erre, mégis sok gólt kaptak ilyen szituációból. Hozzátette, szerinte a második félidő elején a játékvezetők néhány esetben a románoknak kedveztek döntéseikkel, míg saját együttesének csak egy hétméterest ítéltek a mérkőzés végén.
 
 
Középdöntő, II. csoport (Helsingborg):
1. forduló:
 
Románia-Magyarország 29-21 (15-9)
 
A magyar csapat gólszerzői: Görbicz 3 (1), Klivinyi, Kovács A., Triscsuk 3-3, Erdősi, Hornyák, Lukács 2-2, Bódi, Mészáros, Schatzl 1-1
 
 
Élő közvetítésünket ide kattintva lehetséges visszaolvasni.

Videók