Ma lenne 44 éves Kulcsár Anita

Az egykori Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes, világbajnoki ezüstérmes beálló közúti balesetben vesztette életét.


Ma lenne 44 éves az egykori Európa-bajnok, olimpiai - és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó Kulcsár Anita. A legendás sportoló még 2005-ben egy edzésre menet közben szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet néhány nappal egy Bajnokok Ligája mérkőzés után. 

Dunai Ede írói oldalán így emlékezik meg róla. 

MA LENNE 44 ÉVES KULCSÁR ANITA 

Mindig érdekelt, hogy kik azok a hírességek, akik október másodikán, azaz ugyanazon a napon születtek, mint én.

Egyfajta lelki közösséget éreztem velük, és Gandhitól Stingig, Graham Greene-től Thomas Musterig behatóan tanulmányoztam az életútjukat.

Ha sportolók voltak az illetők - lehetett az bármelyik sportág - kettőzött erővel szurkoltam nekik. Még az sem zavart, ha külföldi versenyzőkről volt szó, és az sem, ha nem a kedvenc sportomat űzték.

Ha pedig észrevettem, hogy egy magyar sportoló született egy napon velem, akkor azon nyomban felcsillant a szemem, és attól kezdve én lettem a legnagyobb szurkolója.

Különösen igaz volt ez akkor, ha ez a sportember a földkerekseg egyik legjobbjának számított.

Világéletemben szerettem a kézilabdát, rajongtam az ezredforduló környékén sikert sikerre halmozó női válogatottért, Farkas Ágiért, Pádár Ildikóért, Siti Beáért.

Ám mindenekelőtt azért a szimpatikus, csillogó szemű, szőke klasszisért ott a védők sűrűjében, beálló poszton.
Kulcsár Anitának hivták.




Ahányszor megláttam őt, ahogy gólt szerez, és visszafutva boldogan a levegőbe csap, mindig eszembe jutott, hogy "de jó, majd október másodikán együtt ünnepeljük a szülinapunkat"! Persze csak gondolatban köszöntöttem, de hosszú éveken át minden egyes ünnepi alkalommal megittam egy korty pezsgőt az egészségére. Anita közben Európa-bajnok lett, ráadásul világbajnoki és olimpiai ezüstérmét is a nyakába akasztottak, azaz úgy tűnt, hogy kerek és csodálatos az élete.

Aztán 2005. január tizenkilencedikén délelőtt fél tízkor minden megváltozott. Anita edzésre indult sukorói otthonából. Nem nagy távolság Dunaújvárosig, ezt az ötven kilométert már rengetegszer megtette. Ám ezen a fagyos szerdai napon nem ért oda a megbeszélt időpontra.

A kocsija valahol Velence és Pusztaszabolcs között megcsúszott az úton, és egy fának csapódott.

Az ütközés következtében ez a csupa szív, mosolygós klasszis azonnal életét vesztette.

Tragikus, de mindössze huszonnyolc esztendő jutott neki ezen a földön.

Azóta ez a mai nap lesz a tizenhatodik október másodika. Ennyi év telt el azóta, hogy Anita nincs már velünk, és én ahogy eddig sem, úgy ma sem ihatok az egészségére. Ehelyett szomorú szívvel leemelek majd egy gyertyát a születésnapi tortámról, és felidézve Anita felejthetetlen gólörömét, meggyújtom az emlékére.
Hm, ezek az október másodikák már sohasem lesznek ugyanolyanok... 

 

Borítókép: Facebook.com/ Dunai Ede írói oldal
Forrás: Dunai Ede írói oldal

 

 

 

Videók