Kézilabda: eddig csodálatosan szerepelnek a magyar juniorok a világbajnokságon

Japán, Kongó és Portugália után Svédországot is legyőzte a magyar női junior válogatott a horvátországi U20-as világbajnokságon. A franciák elleni szombati csoportdöntő előtt biztossá vált, hogy Hajdu János együttese a C-csoport 1. vagy 2. helyét szerzi meg.


A csapAT két utóbbi 21-20-as sikere két teljesen különböző mérkőzést nyomán született meg. Az eddigi tapasztalatokról és a csoportdöntőről a magyar válogatott szakvezetőjét kérdeztük.

"Óriási a különbség a portugálok és a svédek elleni 21-20-as győzelmeink között, hiszen a dél-európaiak ellen a végjáték nagyon rosszul sikerült, problémáink voltak, nem tetszett, amit láttam, míg a svédek ellen szinte egész meccs üldöztük az ellenfelet, ám az utolsó percekben tudtunk fordítani, a végén pedig kivédekeztük a skandinávok utolsó támadását, tehát katartikus élményt adott a meccs" - mondta Hajdú János a szövetség honlapjának adott nyilatkozatában.

- Mi okozta, hogy szinte végig a svédek vezettek?
"A támadójátékunk nem úgy működött, ahogy szerettük volna, az ellenfél hatos fala jól dolgozott. Szünet előtt két gólos hátrányba kerültünk, fordulás után megpróbáltuk a 4-2-es védekezést, de ez sem hozott eredményt. Sajnos nem jól alkalmazkodtunk a játékvezetői felfogáshoz sem, mert az átkarolást, ami a nyitott védekezés alkalmával gyakori, rendre két perccel büntették az argentin bírók, míg a lökéseket nem fújták szigorúan egyik oldalon sem. Végül visszaálltunk hatos falra a második félidőben, és ez hozta meg a sikert. Nagyon bíztam benne, hogy meg tudjuk nyerni a meccset, hiszen jobbak vagyunk a svédeknél, csak éppen nem játszottunk jól a hajráig."

- Walfisch Mercédesz a svédek elleni találkozóra kerül a csapatba, öt gólt szerzett, közte a 21., mindent eldöntő találatot. Ő volt a csodafegyver?
"Hiszek a játékosaimban, ha egyet-egyet hibáznak is, nem hívom le őket a pályáról. A cseréknek főként taktikai oka van, reméltem, hogy Merci a svédek ellen védekezésben és támadásban is tud segíteni, így is lett. Fontos volt, hogy Mészáros Rea lába rendbe jött, ő is hasznosan játszott. Tóth Gabi ezúttal támadásban nem hozta azt a szintet, amit szokott, de pályán hagytam, és védekezésben ő is meghatározónak bizonyult."

- A csoportdöntőn Franciaország lesz az ellenfél. Ismét 21-20-ra nyerünk?
"Aláírnám, de az látszik és tudjuk, hogy az eddigi legkomolyabb ellenfél következik, gyorsak, erősek a franciák. Március végén Franciaországban négy góllal győzni tudtunk, de ez most nem számít. Mindenképpen szeretnénk megnyerni a csoportot, hiszen akkor feltehetőleg a szlovén együttesnél kicsit gyengébb brazilokkal találkozunk a nyolc közé jutásért, és győzelem esetén a negyeddöntőben sem csoportelsővel, hanem a B-csoport 2. helyezettjének és az A-csoport 3. helyezettjének továbbjutójával találkoznánk."

KÉZILABDA
Női U20-as világbajnokság
A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Magyarország-Japán 37-19 (20-10)
Magyarország-Kongói DK 35-9 (13-6)
Magyarország-Portugália 21-20 (12-11)
Magyarország-Svédország 21-20 (10-12)

Július 5.:
16:15 Kongói DK-Portugália
18:30 Svédország-Japán
20:45 Magyarország-Franciaország

A C csoport állása: 1. Magyarország 8 p (114-68), 2. Franciaország 8 p (119-78), 3. Portugália 4 p (92-97), 4. Svédország 2 p (85-86), 5. Japán 2 p (99-131), 6. Kongói DK 0 p (68-117)

Videók