Karl Erik Böhn a decemberi vb-n ülhet újra a kispadra

A leukémiával kezelt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya fokozatosan gyógyul, és a decemberi, szerbiai világbajnokságon térhet vissza a csapathoz Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke szerint.


 A Digisport Reggeli Start című műsorában kedden Vetési elmondta azt is, hogy a tavaly decemberben Eb-bronzérmes együttest a legjobb négy közé várják.

"Karl Erik Böhnt meglátogattuk az oslói klinikán. Kedvezőek a fejlemények, nem találtak daganatos sejteket a vérében, a kemoterápia jól sikerült, még a gyengeségből kell felépülnie" - mondta az MKSZ elnöke.

Jelezte, hogy Böhnt visszavárják a női válogatott élére. Hozzátette, szerencsés a helyzet, mivel a vb-ig nincs tétmeccs. Addig Siti Bea másodedző vezetésével megoldják a felkészülést.

Vetési Iván kitért egy másik külföldi edzőre, a Győri Audi ETO KC-val szombaton Bajnokok Ligáját nyerő spanyol Ambros Martínra is, akit idővel szintén el tud képzelni kizárólag főállású, klubtól független szövetségi kapitánynak. 

Az április 27-én játszott MKB Veszprém-Kiel férfi BL-negyeddöntő visszavágója kapcsán hangsúlyozta: az MKSZ által felkért szakemberek 43 téves ítéletet számoltak össze, ebből 28 sújtotta a végül kieső magyar csapatot.

Az erről szóló jelentést - amely, mint Vetési hangsúlyozta, nem fellebbezés - megküldték az európai szövetségnek, és választ várnak.

Videók