Fontos játékos esett ki a magyar válogatott keretéből

Így is közelről segíti majd társait a rettentő fontos meccsen.


Kovacsics Anikó sérülés miatt kihagyja a magyar női kézilabda-válogatott vasárnapi (mai) világbajnoki selejtező mérkőzését.
 
A válogatott Facebook oldalának tájékoztatása szerint az irányítónak az Achilles-ína melletti izma vált érzékennyé, ezért a szakevezetés úgy döntött, hogy nem kockáztatja játékát az Ausztria elleni párharc első, 18 órakor kezdődő grazi felvonásán.
 
Hozzátettek: a szabályok lehetővé teszik, hogy az együttes kispadjára hivatalos személyként mégis leülhessen, így Kovacsics közvetlen közelről segíti majd a válogatottat az összecsapáson.
 
A párharc zalaegerszegi visszavágóját szerdán, szintén 18 órától rendezik.
 

Videók