Egy párharc, ami megtörte a női kézilabda-válogatottat

Ez a mai napig érezteti a hatását.


Tíz évvel ezelőtt, a 2010-es női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott továbbjutott a csoportkörben, miután a Szlovénia elleni kötelező 2 pont után legyőzte Oliver Krumbholz csapatát, a francia válogatottat.

A nagy ünnep után jött az első hidegzuhany, vereség a norvégoktól. Ez még önmagában nem lett volna baj, ha nem kiütéssel győztek volna. Huszonegy góllal kapott ki Mátéfi Eszter gárdája.

A magyar válogatott így két pontot vitt magával a középdöntőbe.


Válogatottunk sorrendben Ukrajna, Hollandia és Svédország ellen folytatta menetelését. Keleti szomszédainkat nagy nehezen legyőztük egy góllal, majd jött a kötelező győzelemnek vélt holland válogatott. Az igazán nagy bajok csak ekkor kezdődtek: A találkozón az Oranje óriási meglepetésre, legyőzte a mieinket. Ekkor még nem tudtuk, hogy ez a holland válogatott, a tavalyi évben vb-t nyerő csapat alapjait építette fel.

Olyan játékosok voltak ebben a csapatban, mint Maura Visser, Laura van Der Hejden vagy éppen Nycke Groot. Már tudjuk, ez csak a problémák kezdete volt. A svédek ellen az első félidőben remekelt válogatottunk, végül öt góllal kikapott északi ellenfelétől, így nem sikerült a továbbjutás a középdöntős csoportból. Csak a 10. helyet sikerült megszereznünk a kontinenstornán.


Laura van der Hejden remekelt azon a bizonyos középdöntő mérkőzésen, mára a holland válogatott meghatározó embere lett
Fotó: facebook.com/ Laura van Der Hejden

Hibás döntések sorozata, a legnehezebb ellenfél a vb-ért.

A női kézilabda válogatott sikertelen szereplése után az akkori szövetségi kapitány Mátéfi Eszter maradt a csapat élén.  A kontinenstorna végén sorsoltak az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A lehetséges ellenfelek közül a lehető legnehezebbet kaptuk meg. Az ellenfél, a kontinenstornán "leszereplő" Németország együttese volt.
A 2008-as olimpián találkoztunk velük korábban, akkor egy színvonalas mérkőzésen egy góllal nyerni tudott a magyar csapat, ami a mieinknek a csoportból való továbbjutást, a németeknek pedig az olimpiáról való búcsút jelentette.


Mátéfi Eszter a kispadon maradt a sikertelen Eb után. Hibás döntés volt? A választ utólag tudjuk már.
Fotó: Facebook.com/ Dunaújvárosi Kohász

Az április végi felkészülési mérkőzéseken legyőzték női kézilabdázóink a hollandokat, majd súlyos vereséget szenvedtek a braziloktól.
Már lehetett érezni, nagy a baj. Áprilisban vereség a braziloktól, és a németek elleni sorsdöntő összecsapás már nagyon közel volt.
Még mindig nem volt késő cselekedni, de a Magyar Kézilabda Szövetség megerősítette a szövetségi kapitányt hivatalában.

Remekel a KEK-ben egy magyar klubcsapat, mégis van remény a vb-re való kijutásra?

2011 februárjában, a fiatalokból álló Ferencváros női kézilabda csapata kiejtette a kétszeres BL győztes dán Viborg együttesét, majd a másik Bl résztvevőt, a francia bajnok Toulon együttesét is. A Metz kiverése után már a döntőben találta magát Elek Gábor együttese, ahol végül az Alicantét verték és megnyerték a Keket.


A Viborg kiejtése, megalapozta, a Ferencvárosi KEK sikert. 


Ráadásul a válogatott nagy része náluk játszott, többek között Tomori Zsuzsa, Zácsik Szandra, valamint, Szucsánszki Zita is. Három kulcsember volt, bennük talán bízhattunk. A Ferencvárosnak összejött a KEK arany, joggal bizakodhattunk abban, hogy összejön a csoda a válogatottnál is.

A párharc ami nemcsak a vb-ért, a londoni olimpiai kvalifikációs esélyért is ment.

Az ellenfél a német válogatott volt, az első mérkőzést Németországban vívtuk. Mátéfi Eszter visszahívta a Dunaújváros rutinos irányítóját,  Ferling Bernadettet, de a csapat alapvetően a KEK győztes Ferencvárosra épült. Csak Vérten Orsolya, valamint, Pálinger Katalin volt a kezdőben, akik nem a Fradiban játszottak. 
Válogatottunk vezetett a félidőben egy góllal, Tomori és Zácsik remekeltek. A szünetben azonban egy érthetetlen húzás történt a szövetségi kapitány részéről: Egy sorcsere, ami meghatározta a mérkőzés alakulását, válogatottunkat megzavarta. Végül az ellenfél két góllal diadalmaskodott az első találkozón.

Az eredmény teljesen vállalható volt, ahogy előzetesen várható is volt, a párharc a második mérkőzésen dől el.
 

Következett a visszavágó Győrben, ahol jól kezdtünk, majd egy 10 perces rövidzárlat után a német válogatott Grit Jurack, Stephanie Melbeck, valamint Nadja Nadgornaja góljaival szétszedték a csapatunkat, és végül 14-12-es félidő után 27-22-re megvertek minket, amivel kijutottak a világbajnokságra. Ez a kudarc az olimpiai álmok elúszását is jelentette.

A teljes bukás. Mi történt ezután?

A találkozó után lemondott a szövetségi kapitány Mátéfi Eszter. Ez akkor egy nagy lavinát indított el, amiből azóta is többé-kevésbé próbálunk kimászni. Azóta csak egy bronzérmet sikerült szerezni világeseményen még 2012-ben Karl Erik Böhnnel. Azóta talán tisztábban látunk, de a női kézilabda szakág ezt a kudarcot azóta sem tudta egykönnyen kiheverni. 



Szucsánszki Zita mindent megtett a válogatott színeiben is, de a gödörben lévő válogatotton ő sem tudott segíteni.
Fotó: facebook.com/ Szucsánszki Zita rajongói oldala

Összességében el lehet mondani, hogy a németek elleni kettős vereség akkor egy óriási kijózanító pofon volt, ami a szakág megítélését alapvetően változtatta meg.

 

Borítókép: Facebook.com/ Magyar Kézilabda Válogatott


 

 

Videók