Böhn halála sokkolta a magyar kézilabdás szakmát

Mint arról beszámoltunk, elhunyt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A 49 éves szakembert hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap hajnalban a tonsbergi kórházban érte a halál - közölte a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján.


Halálának hírére Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke és Hajdu János, a női kézilabda-válogatott ideiglenes szövetségi kapitánya is megrendülését fejezte ki.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: sokkolta a hír. Mint mondta: a szövetségi kapitányát veszítette el a válogatott.

Hajdu János, aki Karl Erik Böhn helyett megbízott kapitányként átmenetileg vezette a csapatot azt mondta: mindenki bízott Böhn felgyógyulásában, még akkor is, amikor azt mondták neki, hogy gyógyíthatatlan beteg.

Kiemelte: azzal a szándékkal vette át tavaly a csapatot, hogy idén márciusban visszaadja neki. Éppen ezért ugyanazzal a stábbal, ugyanazokkal a játékosokkal vívta végig a világbajnokságot - tette hozzá Hajdu János.

 

Videók