Ambros Martin: büszkék lehetünk a válogatottunkra

Kemény mérkőzésre számít a Románok szövetségi kapitánya.


A női kézilabda válogatott szerdán Románia ellen lép pályára sorsdöntő mérkőzésen az Európa-bajnokság középdöntőjében. Az ellenfél spanyol szövetségi kapitánya, Ambros Martín a Győrben eltöltött hat év után különös érzésekkel várja az összecsapást.
 
„Ez egy teljesen új, de szimpatikus magyar válogatott, tele van fiatalokkal. Többségük már a Bajnokok Ligájában is hétről-hétre játszik, így rendelkeznek nemzetközi rutinnal, utánpótlásszinten pedig együtt játszottak, így az összeszokottság sem okozhat gondot” – nyilatkozta az M4 Sportnak Ambros Martín, aki 2016 októbere óta irányítja a román válogatottat, emellett pedig nyártól a Rosztov Don vezetőedzője is egyben.
 
A spanyol szakember szerint Kim Rasmussen és a szurkolók is büszkék lehet a magyar csapatra, hiszen talpra állt a Norvégiától kapott pofon után és legyőzte a németeket, amellyel életben tartotta helyosztós esélyeit.
 
„Az igaz, hogy sérülés miatt kulcsjátékosok hiányoznak [a magyar válogatottból] és ez megnehezíti a dolgukat, de ez szemmel láthatóan nem téma a csapaton belül, minden mérkőzésen keményen harcolnak. Védekezésben és támadásban is kiemelkedőt nyújtanak, még akkor is, ha volt egy-két rosszabb meccsük. Büszkék lehetnek magukra, hiszen a norvégok elleni vereség után nem estek össze, hanem felálltak és legyőzték a németeket.”
 
Az Európa-bajnokság középdöntőjének 2-es csoportjában a Norvégiát és Németországot is legyőző, de Hollandiától vereséget szenvedő Romániának ugyanúgy 4 pontja van, mint a magyar válogatottnak, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Kedden a spanyolok, szerdán a magyarok ellen lépnek pályára, így sűrű 48 óra előtt állnak.
 
„Kemény meccsre számítok a magyarok ellen, akik a németek legyőzése után duzzadnak az önbizalomtól, ráadásul ők két napot pihenhetnek, nekünk kedden és szerdán is pályára kell lépnünk, a spanyolok ellen is nehéz 60 perc vár ránk” – tekintett előre Ambros Martín, aki élete egyik legszebb időszakát töltötte az ETO-nál, ami nem csoda, hiszen 2012 és 2018 között négy BL-trófeát nyert a klubbal.
 

„Győrből leginkább a játékosaim és a szurkolók hiányoznak,de ezt már akkor is tudtam, amikor otthagytam őket. Életem egyik legszebb periódusa volt az ott eltöltött hat év, amire mindig emlékezni fogok. Jól érzem magam Rosztovban, a játékosok jól fogadtak, amit nagyra értékelek. Az élet kicsit más, mint Magyarországon, leginkább a hosszú utazások fárasztóak. A munkámra százszázalékosan oda tudok figyelni, hiszen semmi mással nem kell foglalkoznom” – tette hozzá. 

Videók