16 éve hunyt el Kulcsár Anita

Az egykori Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes beálló közúti balesetben vesztette életét.


Dunai Ede írását változtatások nélkül közöljük.

Mindig érdekelt, hogy kik azok a hírességek, akik október másodikán, azaz ugyanazon a napon születtek, mint én.

Egyfajta lelki közösséget éreztem velük, és Gandhitól Stingig, Graham Greene-től Thomas Musterig behatóan tanulmányoztam az életútjukat.

Ha sportolók voltak az illetők - lehetett az bármelyik sportág képviselője - kettőzött erővel szurkoltam nekik. Még az sem zavart, ha külföldi versenyzőkről volt szó, és az sem, ha nem a kedvenc sportomat űzték.


Ha pedig észrevettem, hogy egy magyar sportoló született egy napon velem, arra azon nyomban felkaptam a fejem, és attól kezdve én lettem a legnagyobb szurkolója.

Különösen igaz volt ez akkor, ha ez a sportember a földkerekseg egyik legjobbjának számított.


Világéletemben szerettem a kézilabdát, rajongtam az ezredforduló környékén sikert sikerre halmozó női válogatottért, Farkas Ágiért, Pádár Ildikóért, Siti Beáért.

Ám mindenekelőtt egy szimpatikus, csillogó szemű, szőke klasszisért, ott a védők sűrűjében, beálló poszton.

Kulcsár Anitának hívták. 



Ahányszor megláttam ahogy gólt szerez, és visszafutva boldogan a levegőbe csap, mindig eszembe jutott, hogy "de jó, majd október másodikán együtt ünnepeljük a szülinapunkat"! Persze csak gondolatban köszöntöttem, de hosszú éveken át minden egyes ünnepi alkalommal megittam egy korty pezsgőt az egészségére.

Anita közben Európa-bajnok lett, ráadásul világbajnoki és olimpiai ezüstérmet is a nyakába akasztottak, azaz úgy tűnt, hogy kerek és csodálatos az élete.

Aztán 2005. január tizenkilencedikén délelőtt fél tízkor minden megváltozott...


Anita edzésre indult sukorói otthonából. Nem nagy távolság Dunaújvárosig, ezt az ötven kilométert már rengetegszer megtette, ám ezen a fagyos szerdai napon nem ért oda a megbeszélt időpontra.
A kocsija valahol Velence és Pusztaszabolcs között megcsúszott az úton, és egy fának csapódott.

Kulcsár Anita emlékére

Saját készítésű videó a 2005-ben elhunyt kézilabdázóról,Kulcsár Anitáról,aki nem csak nagyszerű játékos volt,hanem ugyanolyan nagyszerű ember is! Isten veled...

Az ütközés következtében ez a csupa szív, mosolygós klasszis azonnal életét vesztette.

Tragikus, de mindössze huszonnyolc esztendő jutott neki ezen a földön.

Tizenhat év. Ennyi telt el azóta, hogy Anita nincs velünk, és október másodikán, a születésnapunkon nem ihatok többé az egészségére. Helyette minden évben szomorú szívvel leemelek egy gyertyát a tortámról, és felidézve Anita felejthetetlen gólörömét, meggyújtom az emlékére.

Hm, igazságtalan a világ...

2005 óta ezek az október másodikák már sohasem lesznek ugyanolyanok...

NYUGODJ BÉKÉBEN, ANITA! 
 

Borítókép: AFP/GettyImages
Forrás: Dunai Ede író hivatalos oldala

 

Videók