Visszatérőkkel erősödik a Dunaújváros női kézilabdacsapata

Sikeresnek értékelte az elmúlt szezont Szemenyei István, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője, továbbá bejelentette, hogy a következő idényre visszatérőkkel erősítette meg a csapat keretét.


"Mindhárom magunk elé állított célt elértük: az utánpótlás bázist megerősítettük, a felnőtt csapatot átvettük és eredményesen szerepeltettük az NBI-ben. Elégedettek vagyunk a nyolcadik helyezéssel. További célunk volt a gazdálkodásunk megszilárdítása, amihez komoly állami és társaságiadó-támogatásokat kaptunk" - mondta a keddi sajtótájékoztatón a klub közleménye szerint.

A 2013/14-es szezontól ismét a dunaújvárosiakat erősíti Bulath Anita 75-szörös válogatott átlövő, aki korábban hat évet játszott Dunaújvárosban, s most a dán Viborg csapatától tért haza.

Rajta kívül Vincze Melinda 62-szeres válogatott szélső és a juniorválogatott kapus, Vígh Vivien igazolt ismét a dunaújvárosi együtteshez.

Az új szerzeményeknek Radulovics Bojana szakmai vezető adta át a mezeket. Mátéfi Eszter vezetőedző a tervezett felkészülésről elmondta, hogy július 15-én kezdik az alapozást és augusztus végére nemzetközi tornát szerveznek Dunaújvárosban.

Videók