Újabb játékosoknak lett csapata a széteső érdi együttesből

Két magyar válogatott játékos is megtalálta új csapatát.


A széteső Érd együttesétől, újabb két ember talált magának új csapatot a 2020/21-es idényre.

Az irányító Tóth Gabriella, valamint a jobbátlövő Kiss Nikolett is a Siófok együtteséhez szerződik a következő idényre.

Tóth Gabriella Győrben kezdte el pályafutását, 2014-ben már be is mutatkozott a felnőtt válogatottban és a hazai rendezésű Eb-n a hatodik helyet szerezte meg a válogatottal. Korábban Veszprémben, majd Mosonmagyaróváron szerepelt. 
A 94-szeres magyar válogatott egy rövid ideig játszott a Kisvárda csapatában is.



"Nagyon örülök, hogy két fiatal, tehetséges játékost tudtunk szerződtetni. Mindketten a magyar válogatott keretéhez tartoznak, úgy gondolom, hogy rengeteg potenciál van bennük. Hosszú távon is meghatározó szereplői lesznek a magyar női kézilabdának. Gabriella egy kemény játékos, egyedülálló lövőtechnikával rendelkezik. Fiatal kora ellenére igazi vezértípus. Sokoldalú, aki tökéletesen illeszkedni fog ahhoz a stílushoz, amit képviselni szeretnénk. Nikolett személyében az egyik legtehetségesebb magyar jobbátlövőt sikerült megszereznünk. Jól lő távolról és védekezésben is remek teljesítményre képes. Mindkét játékos rendkívül ambíciózus és motivált, úgy érzem, hogy sokat fognak tudni fejlődni a következő években és nagy értékei lesznek a Siófok KC-nak.”
– értékelte Bent Dahl a játékosok leigazolását a balaton-partiak honlapján. 

A jobbátlövő Kiss Nikolett Vecsésen kezdte el pályafutását innen került a Ferencváros ifjúsági csapatába, mielőtt 2014-ben Győrbe szerződött volna.

Itt azonban kevés játéklehetőséget kapott, így kölcsönbe került a Mosonmagyaróvár együtteséhez a 2015/16-os idényre. 

Teljesítménye később válogatott meghívót jelentett, majd 2016 decemberében másfél évre kölcsönvette az Érd. Az előző idény végén járt le a szerződése a Győrrel. Tagja volt a 2018-as Eb-n hetedik helyet elért, női kézilabda válogatottnak.

Janurik Kinga, Kisfaludy Anett, Schatzl Natalie után, újabb két játékos, találta meg az új csapatát, miután Érden bejelentették, hogy több kulcsember távozik a tavaly negyedik helyezett csapattól.


Sport365.hu - Egy korszak véget ért - Távoznak az érdi kulcsemberek

Borítókép: Facebook.com/ érdi női kézilabda

 

Videók