Sűrítette a fordulókat az MKSZ

Komoly iramra lehet majd számítani.


A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a közelmúltbeli tervet megvalósítva sűrítette a férfi és a női NB I programját.

A változtatások alapján a csapatok szerda-vasárnap ritmusban lépnek pályára, így - az MKSZ honlapjának tanúsága szerint - december 30-án véget ér az alapszakasz a férfi és a női élvonalban is.

A versenykiírás szerint a férfiaknál az első és a második helyezett döntőt játszik, a nőknél viszont az alapszakasz végeredménye jelenti a bajnokság végső sorrendjét.

Az MKSZ múlt szerdán hozta nyilvánosságra törekvését, hogy a fordulók sűrítésével decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerüljön sor a férfi és a női NB I-ben. A szövetség erről egyeztetett az NB I-es ligával, ám ennek eredményét egyelőre nem közölte. A férfi NB I pénteken, a női pedig jövő kedden kezdődik.

Borítókép: GettyImages

Videók