Pálinger szerint egyelőre kevés olyan játékos van, aki húzni tudja az igát

Az egykori kapus szerint a csapatnak további tapasztalat gyűjtésre van szüksége.


Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke szerint kevés a tapasztalt húzóember a spanyolországi világbajnokságon tizedik helyezett női válogatottban.

A korábbi világklasszis kapus kedden az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, csalódottak amiatt, mert a célként és elvárásként megfogalmazott negyeddöntőbe jutás nem sikerült, de a csapat számára hasznos volt a világbajnokság, a játékosok sokat tanultak.

Hozzátette, még mindig nagyon fiatal a keret, amelynek továbbra is idő kell. Tudja, hogy ezt régóta mondják a szövetség részéről, elfogadják ezt a kritikát, de kevés olyan 30-32 éves játékos van, aki "húzni tudja az igát".

A magyarok Szlovákiát 35-29-re, Csehországot 32-29-re legyőzték, Németországtól 25-24-re kikaptak Llíriában, így az E csoport második helyén végeztek, és két pontot vittek magukkal. A középdöntőben 30-19-re kikaptak Dániától, majd Kongó ellen 30-22-re, a Koreai Köztársaság ellen pedig 35-28-ra nyertek, így nem jutottak be a negyeddöntőbe, és a tizedik helyen végeztek.

Pálinger emlékeztetett, amikor a legjobb nyolc közé kerülést tűzték ki célként, még nem terveztek a hiányzókkal: Tomori Zsuzsanna lemondta a vb-szereplést, Schatzl Nadine koronavírusos megbetegedése miatt nem léphetett pályára, Klujber Katrin combja pedig a Németország elleni kulcsfontosságú találkozó elején megsérült.

Az alelnök úgy látta, a németek elleni meccset meg lehetett volna nyerni, de Klujber kiválásával szűkösek lettek a variációs lehetőségek, ráadásul Szöllősi-Zácsik Szandra sem bírt sokat.

"Fájó, hogy a lányok csalódottak, de a jövőre nézve pozitív, hogy érzik, ennél több van bennük" - nyilatkozta.

Pálinger szerint a fiataloknak minél több nemzetközi találkozót kell játszaniuk, hogy az olyan meccseket, mint a németek elleni, meg tudja nyerni a csapat.

A válogatottban Vámos Petra nyújtotta a legjobb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt Spanyolországban. Az alelnök szerint a Debrecen irányítójában még ennél is több van, a teljesítménye önmagáért beszél, jó példa lehet a fiatalok számára az ő személye. Hozzáfűzte, nagyon jó lenne, ha Vámos mellett a rutinos Kovacsics Anikóra is lehetne számítani az irányítóposzton, de a Ferencváros játékosa súlyos vállsérülés után gyógyul.

A korábbi kiváló kapus szerint Márton Gréta is jól teljesített a világbajnokságon. A balszélsőről elmondta, évek óta bizonyítja, hogy megbízható a sorsdöntő helyzetekben, látszik rajta, hogy a Ferencvárossal évek óta nemzetközi meccseket játszik. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány kapcsán Pálinger emlékeztetett, hogy távozott az MTK vezetőedzői posztjáról, és a jövőben már főállású kapitányként dolgozik.

Borítókép: MKSZ.hu/Kovács Anikó

Videók