Norvég világbajnokkal pótolja Tomorit a Győri ETO

A friss világbajnok, norvég játékos hat hónapra, kölcsönbe érkezik a Győri Audi ETO-hoz, amely Tomori Zsuzsa súlyos térdsérülését követően szenved „játékoshiányban”. Ida Alstad már a szombati napon közösen edz új csapattársaival, a jövő hét végi, Podgorica elleni meccsen lép először pályára zöld-fehér színekben.


A hosszan tartó sérülés miatt, első sorban a védekező feladatok ellátására az olimpiai, világ- és Európa bajnok balátlövő Ida Alstad a mai naptól kölcsönszerződés keretében kézilabdázik a győri csapatban – írja hivatalos oldalán a győri kézicsapat.
 
„A világbajnokságot követően átgondoltuk a céljainkat és lehetőségeinket, amely alapján szükségesnek láttuk egy BL-szintű játékos átmeneti szerződtetését. Fontos szempont volt, hogy az illető ebben a szezonban nem játszhatott a Bajnokok Ligájában, így a tárgyalások eredményeképpen a friss norvég világbajnok Ida Alstaddal kötöttünk szerződést. Ida jelenleg a norvég Byasen játékosa, akivel és csapatával hat hónapos kölcsönszerződést kötöttünk. Bízunk benne, hogy kimagasló játékintelligenciájával és tapasztalatával gyorsan beilleszkedik majd az ETO-ba, és a jövő héttől már együtt küzd a lányokkal az ETO hazai és BL-sikereiért.” – mondta el Kelecsényi Ernő klubelnök.
 
 
„Nagyon boldog vagyok, hogy a világ egyik legjobb csapatában játszhatok. Bízom benne, hogy tapasztalatommal és védekező játékommal hozzájárulhatok új csapatom sikereihez. Bizonyára egy kis időt igénybe vesz majd, hogy felvegyem a győri játék ritmusát, de ez nem okoz majd gondot. Nagy segítség, hogy három norvég csapattársam is segíteni tud, illetve Nyckével is játszottam együtt a Midtjyllandban. Úgy gondolom, hogy ettől a győri lehetőségtől mindenképpen jobb játékossá válok – mondta az érintett.”
 
Ida Alstad
 
születési év: 1985
nemzetiség: norvég
magasság: 175 cm
poszt: balátlövő
 
Korábbi klubjai:
2002-2013: Byasen
2013-2014: Holstebro
2014-2015: Midtjylland
2015: Byasen
 
Legjobb eredményei:
olimpiai bajnok (2012)
2x világbajnok (2011, 2015)
2x Európa bajnok (2010, 2014)
 

Videók