Kézilabda: négy újonccal kezdi a felkészülést a Ferencváros

Négy új játékossal kezdi meg hétfőn a felkészülést a 2012/2013-as szezonra a Ferencváros KEK-győztes női kézilabdacsapata.


Az együttes hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Vérten Orsolya, Németh Lilla, a vb-bronzérmes spanyol Nerea Pena és Szekerczés Luca az új szerzemény, s a felkészülés során hat junior játékos is együtt dolgozik majd a felnőttekkel. A legutóbbi szezon végén a KEK-címét megvédő, bajnoki ezüstérmes csapattól Szabó Anikó, Szádvári Krisztina és Jelena Zivkovic távozott. Az is kiderült, hogy Elek Gábor vezetőedző munkáját a jövőben Golovin Vladimir helyett Kende Péter segíti másodedzőként.   

A Ferencváros a Bajnokok Ligájában kezdi meg nemzetközi szereplését az új idényben. A selejtezőben szeptember 19-én és 22-én játszik majd a szlovák Iuventa Michalovce együttesével, s ha megnyeri a párharcot, a főtábla C csoportjába kerül a norvég Larvik, az orosz Dinamo Volgográd és a svéd Sävehof mellé.  

 

A felkészülési időszakban a fővárosiak a Váccal, az osztrák Hypóval, az Érddel és a szerb Zvezdával is két-két edzőmeccset vívnak, majd augusztus utolsó hetében hazai pályán, a Népligetben sorra kerülő Szabella Kupával zárják az alapozást.

Videók