Kézi: újabb győri játékos távozik a csapattól

A Rába-partiak kölcsönadják a kézilabdázót.


Tegnap honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy megtalálta új csapatát Nycke Groot. A holland klasszis távozása után újabb fontos bejelentést tett a Győr, Afentaler Sára a következő idényben a Fehérvárt erősíti kölcsönben. A Rába-parti klub közleményét változtatás nélkül közöljük:
 
"A 2019/20-as bajnoki évadban Székesfehérváron, az Alba Fehérvár csapatánál, kölcsönben folytatja pályafutását Afentaler Sára, a Győri Audi ETO KC fiatal, junior válogatott átlövője.
 
A Magyar Kézilabda Szövetség jövő évi utánpótlás versenykiírásai alapján az utánpótlás női bajnokságokban csak  korlátozott számban játszhatnak majd 2000-es születésű játékosok.
 
A Győri Audi ETO KC utánpótlás csapataiban jelenleg is sok tehetséges fiatal szerepel, többen ebből a korosztályból már bemutatkoztak és rendszeresen szerepeltek is első csapatunk mérkőzésein. Korosztályukat „kinőve” a 2000-ben született sportolóinknak megfelelő mennyiségű játékidőre is szükségük van a fejlődésükhöz, így a Győri Audi ETO KC nem gördít akadályt más klubokban történő szereplésük elé.
 
Varga Emőke volt az első kölcsönadott játékosunk, most pedig eldőlt, hogy egy évig biztosan kölcsönben, az Alba Fehérvár KC csapatánál szerepel majd Afentaler Sára, a Győri Audi ETO KC fiatal jobbátlövője. A tehetséges sportoló 2014 nyarán csatlakozott a Győri Audi ETO KC korosztályos csapatához, a felnőtt csapatban 2017 májusában épp az Alba Fehérvár ellen debütált, első felnőtt gólját hazai pályán a Siófok ellen szerezte. Afentaler Sára a 2017/18-as szezontól kezdve az első keret tagja Győrben, munkájával pedig kivívta magának a lehetőséget, hogy azóta a szakvezetés rendre számoljon vele a K&H liga, valamint a Bajnokok Ligája mérkőzéseken is. A játékos folyamatosan tagja volt a magyar női korosztályos válogatottaknak.
 
2019 nyarától azért, hogy megfelelő mennyiségű játéklehetőséghez jusson a Győri Audi ETO KC hozzájárul ahhoz, hogy Afentaler Sára kölcsönben, az Alba Fehérvár KC csapatánál szerepeljen.
 
A többi tehetséges, 2000-es korosztályú játékos jövőjéről zajlanak az egyeztetések, várhatóan a közeljövőben újabb kölcsönadásokra kerül majd sor.
 
Sárának sok sikert kívánunk új állomáshelyén, valamint a válogatottban is. Természetesen pályafutását nyomon követjük és visszavárjuk Győrbe."
 
Kép forrása: Fred Marvaux/Icon Sport
 

 

Videók