Görbicz: Igazi győztes mentalitású csapat ez a mostani

A legendás győri irányító immáron anyukaként ugyanúgy élvezi a játékot, mint korábban!


 
 
Kisgyermek mellett hogyan tudod magad kipihenni ilyen kőkemény terhelés mellett?
Görbicz Anita: Őszintén szólva, ezt magam sem értem. Régen napi 2-3 edzés mellett nap közben és éjszaka is szükségem volt alvásra. Mindez kisgyermekes anyukaként közel sem adatik meg. Napközben, ha edzések között hazamegyek, természetes, hogy Boldizsár az első, édesanya vagyok és háziasszony, alvásról szó sem lehet. Éjszaka tudok ugyan aludni, de hát az anyukák úgy vannak programozva, hogy a gyermekük első hangjára felébrednek, így a mély alvás a múlté. Szóval fogalmam sincs, hogy bírom, csak sejtem, hogy ehhez köze van Boldizsárnak, mert ha hullafáradtan hazaérkezem egy edzésről, elég, ha rám mosolyog, és újjászületek.

A pályán kívülről úgy látszik, nagyon jó formában vagy. Hogyan alakult számodra a felkészülés?
G.A. Az felkészülést jó formában, sérülés nélkül kezdtem el, és közben is a tervek szerint haladt minden. Belevetettem magam a munkába, kőkeményen edzettem végig.
 
Ugyanolyan a motivációd, mint sok évvel ezelőtt?
G.A. Persze, ebben semmi nem változott. Ugyanúgy élvezem az edzéseket, mint bármikor korábban, talán egy kicsit még tudatosabb vagyok a korábbiakhoz képest. Élvezem a változatosságot az edzésmunkában. A pályán lévő edzésekbe Holanek Zoltán, regenerációs edzőnk is bekapcsolódik, emellett konditerembe is járunk. Nemrég Ambros vezényelt az ikrényi tónál egy csapatépítő délutánt is, ott is nagyon jó hangulatban dolgoztatott meg bennünket. De az edzéseken túl nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a szezon, ami a Kisvárda ellen meg is történt, de sokkal jobban várjuk, hogy végre pályára léphessünk hazai közönség előtt. Az csak extra motivációt ad, hogy az első itthoni ellenfelünk, legnagyobb hazai riválisunk lesz.
 
Ha már a csapat szóba került, milyennek látod felkészültségeteket?
G.A. Az olimpia miatt a felkészülésünk felemásan alakult. Hiányos kerettel kezdtük el az edzéseket, fiatalok segítettek minket az edzésmunkában. A szívünk közben kint volt az olimpián, egyrészt szurkoltunk a többieknek, másrészt nagyon szerettünk volna ott lenni és képviselni hazánkat. Olimpikonjaink később kapcsolódtak be a felkészültségbe, és azt sem lehet róluk állítani, hogy kipihenten érkeztek volna. A teljes csapatnak mindössze néhány hét állt rendelkezésére, hogy együtt készülhessen. Ez a játékunkon biztos megmutatkozik még valamennyire, de folyamatosan azon vagyunk, hogy javuljunk, és maximálisan összecsiszolódjunk.
 
Szóval úgy érzed, startra kész a csapat?
G.A. Az a szerencse az elmúlt szezonhoz képest, hogy alig van új játékosunk, ezért nem kell teljesen új játékot összeraknunk, hanem a Nora (Nora Mörk) és a Szidi (Puhalák Szidónia) játékát kell beépítenünk. Az egész csapat nevében el tudom mondani, mindent megteszünk, hogy minden kupát elhódítsunk. Mindenki végtelenül elszánt, igazi győztes mentalitású csapat a mostani. Az új játékosok elképesztő motivációval dolgoznak, hiszen azért jöttek az ETO-ba hogy nyerjenek. Igen, készek vagyunk, és nyerni akarunk!
 
Forrás: gyorietokc.hu

Videók