Szerkesztő: Simon Zoltán
2019. 01. 30. 14:45

Méghozzá hivatalos.

Meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC csapatával a klub ikonja és csapatkapitánya, Görbicz Anita, így a világklasszis játékos góljait és bravúros passzait a következő két szezonban még biztosan élvezhetik a kézilabda szerelmesei - jelentette be a klub.

 
Görbicz Anita 10 évesen, 1993-ban kezdett kézilabdázni az ETO-ban, és már 15 évesen a felnőtt csapatot erősítette. Neve gyakorlatilag egybe forrt a klubbal, és sokak nagy örömére „Görbe” úgy döntött, hogy folytatni kívánja kivételes pályafutását a szezon végeztével is a Győri Audi ETO KC csapatában.
 
„Kivételes játékosról van szó, aki a klub ikonja is egyben, tudását, eredményeit még ellenfelei is elismerik, tisztelik. Számomra természetes volt, hogy Görbicz Anitát a lehető legtovább a pályán kell tartani, hiszen a klub legendájáról van szó. Könnyedén sikerült megegyeznünk a folytatásról, és biztos vagyok benne, hogy a következő két év során is vezére lesz a csapatnak, és az elkövetkező években közösen gyarapíthatjuk tovább amúgy sem rövid eredménysorát.” - nyilatkozta dr. Bartha Csaba elnök.
 
„Nem játszottam más klubban, csak az Audi ETO-ban, és már régóta tudtam, hogy soha nem is fogok máshol szerepelni. Nagyon kevés embernek adatik meg, hogy sikeres lehet szűkebb hazájában, én azon szerencsések közé tartozom, akiknek sikerült. Az ETO sokkal több mint egy klub. Egy igazi család. Több mint negyed évszázada minden ide köt. Most közösen úgy döntöttünk, hogy még két évig biztosan játszani fogok. Jól vagyok, frissnek, fittnek érzem magam, a csapatszellem pedig erősebb mint valaha, így egyértelmű volt számomra a döntés a folytatásról. Szeretném a legjobb teljesítményemmel segíteni a csapatot a jövőben is, azért, hogy továbbra is mi lehessük a legjobbak.” - nyilatkozta Görbicz Anita.
 
A Győri Audi ETO KC csapatának ikonja hihetetlen sorozatot tud maga mögött. A mai napig 420 bajnoki meccsen lépett pályára, ezeken 2080 találatot jegyzett, ez hajszál híján 5 gólos meccsenkénti átlagot jelent. Felnőtt mérkőzésen 1999. április 7-én debütált az akkor Graboplast ETO néven szereplő egyesületben, és egyből 3 gólt szerzett. Ezidáig 54 Magyar Kupa találkozón 305-ször volt eredményes. Nemzetközi mérlege 28 EHF-Kupa mérkőzés 172 gól (6,1 gól/meccs), 14 KEK meccs 93 találat (6,6 gól/meccs), és 163 Bajnokok Ligája találkozón 961 gól (5,9 gól/meccs).
 
Görbicz Anita eddig 679 tétmeccsen viselte az ETO zöld-fehér mezét és 3611 gólt szerzett, azaz átlagban 5,3 gólt jelent minden mérkőzésen.
 
A Győri Audi ETO KC színeiben 12-szeres magyar bajnok, 13-szoros Magyar Kupa győztes, valamint négyszeres Bajnokok Ligája győztes.

Legfrissebb híreink

22:58 - Elképesztő rekord dőlt meg a Premier League-ben NEMZETKÖZI FOCI
21:49 - Véget értek Fucsovics barcelonai álmai TENISZ
20:42 - Forradalmi pillanat a francia futballban! NEMZETKÖZI FOCI
19:06 - Asztalitenisz-vb: egyik szemünk sír, másik nevet EGYÉB SPORTOK
18:36 - Bendegúz ment, látott, győzött AUTÓ-MOTOR
17:47 - Balázs Attila a Budapesti tenisztorna második fordulójában TENISZ
17:12 - Stollárék kiütötték a 2. kiemeltet TENISZ
16:41 - Ronnie O'Sullivan kikapott az amatőr James Cahilltől EGYÉB SPORTOK
16:11 - Nagyban zajlik a budapesti asztalitenisz-világbajnokság - KÉPEK EGYÉB SPORTOK
15:45 - Már világbajnok, de még tele célokkal EGYÉB SPORTOK
15:44 - Babos Tímea bejutott a legjobb 16 közé TENISZ
14:53 - Magyar sikerek a genovai vitorlás versenyen EGYÉB SPORTOK
14:05 - „Kiváló rendezvény” minősítést kapott az asztalitenisz vb EGYÉB SPORTOK
13:43 - Edzőváltás a Wolfsburgnál NEMZETKÖZI FOCI
13:13 - Szerdán egymásnak esik a City és a United NEMZETKÖZI FOCI
12:42 - Új ellenfelet kapott Valkusz Máté TENISZ
11:55 - Sajnos a Chelsea csatárának szezonja véget ért NEMZETKÖZI FOCI
11:25 - A Veszprém nyolcadszor, a Szeged először juthat elődöntőbe KÉZILABDA
10:37 - A Dallas is bejutott a nyolc közé JÉGKORONG
09:29 - Hazard testvérét is topcsapatok csábítják NEMZETKÖZI FOCI
09:27 - NBA: Ismét megállíthatatlan volt a görög óriás - videó KOSÁRLABDA
08:12 - Tenisz: komoly tervei vannak a magyar származású klasszisjelöltnek TENISZ
07:48 - Gedó György 70 éves - PORTRÉ KÜZDŐSPORTOK
07:09 - Keddi sport: rangadó a Magyar Kupában EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:13 - Olasz foci: meglepetés a rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:26 - Tenisz: óriási szerencséje volt Babos Tímeának TENISZ
21:21 - Chelsea: ha Hazard megy, ez a klasszis pótolhatja NEMZETKÖZI FOCI
20:12 - Menjünk egy kört Sennával - csak úgy! VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
19:33 - Jégkorong: ezzel a kerettel juthat az elitbe a magyar válogatott JÉGKORONG
18:56 - Így lehet bajnok a Barca szerdán NEMZETKÖZI FOCI
17:46 - Gera Zoltán ma 40 éves - VIDEÓ MAGYAR FOCI
17:19 - Modric 300. NEMZETKÖZI FOCI
16:55 - Magyar szumó-sikerek KÜZDŐSPORTOK
16:12 - Ronaldo büszkesége - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
15:46 - Mi a következő lépés a legfiatalabb kamionbajnoknak? - VIDEÓ AUTÓ-MOTOR
15:45 - Ilyen, amikor Jakabos Zsuzsit meglocsolják VIDEÓ! ÚSZÁS
15:04 - Zidane szerint Benzema a legjobb - VIDEÓ! NEMZETKÖZI FOCI
14:15 - Fucsovics továbbjutott TENISZ
14:05 - Jól szerepelnek a magyarok a VB-n EGYÉB SPORTOK
13:45 - Notre Dame mezben lettek bajnokok - videó, fotók! NEMZETKÖZI FOCI
12:41 - Djokovic meglepő ajándéka TENISZ
11:40 - Mbappé nemet mond Zidane-nak NEMZETKÖZI FOCI
10:45 - Edzőváltás Jászberényben RÖPLABDA
10:15 - Drámai végjáték az NHL-ben JÉGKORONG
09:23 - Egy győzelem kell a továbbjutáshoz KOSÁRLABDA
09:08 - Hogyan legyünk fitnesz világbajnokok pár egyszerű lépésben - VIDEÓ EGYÉB SPORTOK
08:33 - Vereség ellenére csúcsformában a válogatott JÉGKORONG
07:49 - Örömünnep 34 év után NEMZETKÖZI FOCI
07:08 - Hétfői sport: pályán a Chelsea és Fucsovics EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények