Fokozódik a feszültség Érden - A polgármester nyilvánosságra hozta Szabó Edina fizetését

Az Érd volt edzője jogi lépéseket tervez.


Érd polgármestere, Csőzik László közösségi oldalán osztotta meg azt a szerződés-módosítást, amiben Szabó Edina volt vezetőedző munkabére látható.

Facebook oldalán az alábbiakat írta: 

"Ezt a klassz kis szerződés-módosítást sikerült megkötni még a választások előtt a kézilabdás vezetőedzővel (a 2018-ast ekkor hosszabbították meg egy évvel, rádobva egy magyar átlagfizetésnyi emelést a bérre, így lett 2,4 millió forint plusz az extrák).

Akinek fiai abban a szerencsében részesülhettek, hogy velük is megbízást kötött a város cége: egyikükkel részmunkaidős szerződéssel havi 166 ezer, másikuk cégével 260 ezer forintért 3 hónapon át, szintén a választások előtt aláírva."

Csőzik László továbbá megjegyezte:

"Az új kézilabdás korszak mentes lesz a herdálástól, a fényűzéstől, mentes a korrupciótól és a haverok, családtagok alkalmazásának lábszagú, belterjes világától."

Egy másik nyilvánossá tett posztjában ezt írta:

"Új edzővel, új csapattal, sokkal, de sokkal kevesebb közpénzt költve, az utánpótlást nem elhanyagolva folytatjuk a nyártól az NB I-ben. Önállóan, úgy, hogy nem egyesülünk senkivel!

Évi félmilliárdot akkor sem költenék el az Önök adóforintjaiból látványsportra, ha nem lenne ilyen kevés saját bevételünk a még mindig nem túl erős helyi gazdaságunk miatt, és nem lenne ilyen sok a burkolatlan, poros, murvás földút Érden."

Szabó Edina az RTL-nek elmondta, hogy megtette a szükséges jogi lépéseket üzleti titok megsértése miatt.

Pár nappal korábban a volt vezetőedző így nyilatkozott könnyek között a Digi Sport Reggeli Start című műsorban:

"Megélni azt a három napot, amikor elmentek a játékosaink, és itt szeretném őket megvédeni, nem azért mentek el mert pénzéhes perszónák, hanem azért mert válogatott élsportolók. Keresik azt, hogy minden nap hogyan tudnak előbbre lépni.

Olyan projektet kerestek, amiben a karrierjüket tudják folytatni. Ezek az emberek nagyon szerették Érdet, és élő szerződésük volt. Nem akartak elmenni. Tisztelték a klubot azzal, hogy megértették a helyzetet és elmentek. Ezért a játékosokat én nagyon becsülöm."

A poszt alatt megoszlanak a kommentelők véleményei:




 

 

Sport365.hu - Szabó Edina távozott az Érd csapatától

"Az Érdi Sport Kft. finanszírozási feltételei a jövőben megváltoznak. Ezért nemcsak a profi játékosokkal, de - szakmai döntés alapján - az edzőpárossal is szétválnak útjaink" - áll a gazdasági társaság közösségi oldalán megjelent keddi közleményben. A Szabó Edina, Rácz Mariann edzőpáros 2010 óta hatszor vezette bajnoki bronzéremig a csapatot, amely ebben az időszakban négyszer végzett dobogós helyen a Magyar Kupában.

 

Sport365.hu - Szabó Edina: "Már a Debrecen meccs előtti héten kiderült, hogy változások lesznek"

"Az MKSZ lezárta a bajnokságot eredményhirdetés nélkül. Jelenleg a hatodik helyen álltunk, de a vesztett pontok alapján úgy lehet számolni, ez inkább az ötödik lett volna." - kezdte mondandóját Szabó Edina. Az klub anyagi helyzetével kapcsolatban így vélekedett: "Március elején kiderült, hogy teljesen át kell alakítani a klub költségvetését.

 

 

Borítókép:facebook/Szabó Edina

Videók