"Én voltam a vezetőedző, és vállalom a felelősséget” - Danyi Gábor távozott

Szlovén szakember váltja a Siófok kispadján.


Danyi Gábor vezetőedző és Zdravko Zovko másodedző hétfőn távozott a Siófok KC élvonalbeli női kézilabdacsapatától.

A klub honlapja szerint Danyi már a címvédő Ferencváros elleni, szombaton 33-31-re elveszített bajnoki mérkőzés előtt lemondott posztjáról, amit a vezetőség elfogadott. A Mosonmagyaróvár elleni, 48-29-re elveszített bajnoki után Fodor János ügyvezető több alkalommal tárgyalóasztalhoz ült az edzőpárossal, hogy megvitassák a kialakult helyzetet és a fejlődés lehetőségét. Az egyeztetések után az a döntés született, hogy a felek nem folytatják a közös munkát.

A Győri Audi ETO KC szakvezetőjeként 2019-ben Bajnokok Ligáját, bajnokságot és Magyar Kupát nyert Danyi január 5-én jelentette be, hogy nyáron távozik a győriektől és átveszi a Siófok irányítását. Fodor elmondta, hosszú távú megoldásként tekintettek az 57 éves trénerre, és bár tisztában voltak vele, hogy az elmúlt évekhez képest gazdasági- és sportszakmai tekintetben is vissza kell lépniük, mert több szempontból is korlátozottak a lehetőségeik, még ezzel együtt is a 3-6. hely megszerzését célozták meg. A közlemény szerint az eredmények és a pályán mutatott teljesítmény is elmaradt a várakozásoktól.

"Bár Gábor volt a vezetőedző, de nem egy személyben ő a felelős a történtekért. Sokkal többet vártam a játékosoktól is" - nyilatkozta Fodor. Hozzátette, az új vezetőedző személyét hamarosan bejelentik.

Danyi Gábor úgy fogalmazott, az elmúlt hónapok teljesítménye, és különösen a Mosonmagyaróvár elleni mélypont rávilágított arra, hogy ez a projekt ilyen formában nem folytatható.

"Én voltam a vezetőedző, és vállalom a felelősséget. Úgy gondolom, a Ferencváros elleni mérkőzésen megmutattam, mit és hogyan szerettem volna" - magyarázta.

Távozik a csapattól Danyi segítője, Zdravko Zovko is, aki tavaly nagyon nehéz időszakban átvette a vezetőedzői posztot, és az Európa-ligában ezüstérmet szerzett az együttessel. A klub honlapjának hétfő esti tájékoztatása szerint a szlovén Uros Bregar a Siófok új vezetőedzője. A 42 éves tréner szerződése 2023 nyaráig szól. A kispadon már kedden bemutatkozik az Alba Fehérvár KC elleni kupamérkőzésen. Fodor János megfogalmazása szerint Bregar lendületes edző, aki fiatal kora ellenére válogatott és klubszinten egyaránt komoly tapasztalattal rendelkezik. Az új edző elárulta, hogy az esetleges siófoki szerepvállalása nem most került először szóba, a kapcsolatfelvétel már évekkel ezelőtt megtörtént.

"Nem titkolt szándékom, hogy elérjük a klub által korábban megfogalmazott célt, a jövő évi nemzetközi kupaindulást érő helyezést. Úgy gondolom, hogy erre képesek lehetünk" - fogalmazott Bregar.

A szlovén tréner 2006-tól hazája utánpótlás-válogatottjait irányította, majd a felnőtt válogatott másodedzője volt, 2015-ben pedig kinevezték szövetségi kapitánynak. Csaknem hat éven át irányította a szlovén nemzeti csapatot, amellyel három Európa- és két világbajnokságra is kijutott. Idén tavasszal elfogadta a szerb szövetség felkérését, így jelenleg a decemberi spanyolországi világbajnokságra készülő szerb női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozik. Klubszinten ezzel párhuzamosan a szlovén Krim Mercator Ljubjana, az északmacedón Vardar Szkopje, valamint a Váci NKSE csapatánál dolgozott.

Borítókép: siofokkc.hu

Videók