Először mutatja meg gyermekét a sportoló páros

Már nemcsak a kézilabdapályán, hanem otthon is helyt kell állnia Hornyák Áginak, a Győri Audi ETO KC játékosának.


Ebben persze segítségére van férje, Boczkó Gábor, világbajnok párbajtőrvívó is. A SportKlub MezTelenül című műsorában a sportoló páros beavatja a nézőket hétköznapjaik, és kisfiuk, Áron születésének titkaiba.

Nagy meglepetés volt, amikor kiderült, Hornyák Ági babát vár. Az orvosok ugyanis mindössze egy 1% esélyt adtak arra, hogy természetes úton essen teherbe a sportoló. Azóta sokan kérdezték tőle, hogy biztos jókor jött-e a baba, hiszen így kiesett a sportból és nem játszhatott a Bajnokok Ligája döntőjében, ahol a győriek aranyérmet szereztek!

„Amit elvett az élet, annál sokkal többet adott. Egy percig nem bántam meg a dolgot” – reagált a felvetésekre Ági, a SportKlub MezTelenül című műsorban, hozzátéve, hogy most az anyaság áll az első helyen, a sport természetes módon kissé háttérbe szorult.

Sportoló szülők esetén mindig felmerül a kérdés, vajon melyiküket követi majd a pályán a kicsi. A válasz persze még várat magára.

„Egyelőre szumo-birkózó lesz az alkata alapján, aztán majd szálkásítunk, és meglátjuk. Igazából az első fontos dolog az iskola lesz, ehhez mindenképpen ragaszkodom. Aztán hogyha ott helytáll, akkor plusz jutalom lehet a sport” – nevetett Gábor és elárulta, szülei őt magát is így nevelték, fontos volt, hogy miként teljesít az iskolában, hogy ha esetleg úgy adódik, meg tudjon élni abból is, amit tanult. Keszthelyre járt a vendéglátó ipari technikumba, amelynek köszönhetően gyakran főz a családnak.

Ha szeretne bepillantani a két sportoló életébe, ne hagyja ki a MezTelenült szombaton 12:00-kor a SportKlub műsorán.

Videók