"Egy ilyen nagyszerű játékosnak, nem így kellene befejezni a pályafutását"

A Siófok megbecsüli Andrea Kobeticset.


A Sport TV Kézivezérlés Extra című műsorában a Siófok KC ügyvezető-tulajdonosa, Fodor János beszélt pár érdekes témáról.

Többek között elmondta, hogy a klub beszélget Andrea Kobeticcsel a folytatásról, és nem csak játékosként számítanak rá, hanem a későbbiekben a menedzsment tagjaként is.

Sport365.hu - "A bajnokság beszüntetése szükséges volt. De nem így!" - Andrea Kobetic

A Magyar Kézilabda Szövetség április 9-ei döntése alapján a nemzetközi kupákban az előző szezon (2018-2019) eredményét figyelembe véve indulhatnak majd a csapatok. Emiatt a 2. helyen álló Siófok nem lehet majd ott a BL-ben. Az ügy kapcsán sokan felháborodtak, és az együttes játékosai közül is egyre többen állnak ki a nyilvánosság elé, hogy elmondják a döntéssel kapcsolatos véleményüket.


"Amióta személyesen nem találkoztunk, folyamatosan majdnem minden héten különböző platformokon próbálunk egymásssal beszélni és meggyőzni őt. Jelenleg nem csak arról beszélünk, hogy az aktív pályafutását folytatja-e, hanem arról is, hogy a későbbiekben a menedzsmentben helyet kapjon. Hiszen az ő eddigi pályafutásából megszerzett tapasztalat, tudás ami benne van, szerintem a Siófok előnyére tudna válni. Egy ilyen nagyszerű játékosnak, nem így kellene befejezni a pályafutását"
- mondta Fodor János.


Fotó: siofokkc.hu

A magyar szövetség (MKSZ) a koronavírus-járvány miatt április 9-én befejezettnek nyilvánította a szezon versenyeit, és mivel nem állapított meg helyezéseket, az európai kupaindulásra azok a klubok jogosultak, amelyek azt a 2018/19-es bajnoki helyezéseikkel kivívták. Ez a siófokiak számára azért rendkívül fájdalmas, mert azt a szezont harmadikként zárták, a legutóbbi kiírásban viszont a második helyen álltak. A következő évadban a BL-ben csak a magyar bajnokcsapat indulhat alanyi jogon, de lesznek szabadkártyás helyek is, ezek egyikére pályázik az EHF Kupa-címvédő Siófok.

"El sem tudtam azt képzelni, nyíltan, őszintén kimondom, hogy ne az adott bajnoki tabella alapján hozzon döntést a szövetség, hogy ezt így zárja le. Szinte minden bajnokságban, a győzteseket díjazták, a veszteseket nem büntették" - szögezte le a Siófok KC ügyvezető-tulajdonosa.

Sport365.hu - "Ez olyan, mint egy bírói tévedés." - Fodor János

A Magyar Kézilabda Szövetség április 9-én meghozott döntése alapján a BL-ben való indulásnál a 2018/2019-es szezon eredményeit veszik majd figyelembe. Így a Győri Audi ETO KC indulhat majd a Bajnokok Ligájában, míg a szabadkártyát a Ferencváros kapná. A Siófok gárdájának ügyvezetője most arról nyilatkozott, nem adják fel álmaikat, ők is kérik a szabadkártyát az EHF-től.


"Jelentekzni fogunk, ha lehet így fogalmazni a Bajnokok Ligája szereplésre, az már a nem a Siófokon fog múlni, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség kit fog indítani. Egy biztos, arra az elmúlt időszakban női oldalon nem volt példa, hogy egy országon belül három csapat is induljon a BL-ben. Erre tehát én nem tudom megmondani, hogy végül mennyi esély van."

Arra, hogy hétfőtől a Siófok játékosai újra edzésbe állnak, így válaszolt:

"Jelenleg két külföldi, illetve két magyar játékosunk tartózkodik Siófokon. A magyarok, akik itthon vannak azok tudnka mozogni, de például Andrea Kobetics Horvátországból visszatud-e térni hozzánk, arra jelenleg nem tudok válaszolni. Elméletileg, ha most jönne, akkor két hétig karanténba kellene vonulnia Magyarországon. Jelenleg tehát felmerül a kérdés, hogy miután lefújták az EHF kupadöntőt, miért is kellene visszatérnie a csapatnak május, június hónapra, mikor még azt sem tudjuk, hogy a következő szezon mikor fog elkezdődni. "


Fotó: siofokkc.hu

A Külföldi játékosok, és elsősorban a csapatkapitány, Nerea Pena kezdeményezésére önként mondtak le az április-május-júniusi bérük 30 százalékáról, amit többek között azért léptek meg, hogy a klubnak ne kelljen egyéb munkavállalókat elküldenie.

Kézivezérlés Extra - A Siófok szeretné, ha Andrea Kobetic maradna a klubnál

A Kézivezérlés Extra legújabb részében a Siófok KC ügyvezető-tulajdonosával, Fodor Jánossal beszélgetett Ágai Kis András és Borsos Attila. A műsorból kiderül...

Forrás: Sport1TV.hu
Borítókép: siofokkc.hu

Videók