Bulatovic hosszabbított: "Éreztem, hogy nem így kell befejeznem."

A montenegrói kézilabdázó még 3 hónapig marad Győrben.


A Győri Audi ETO KC rutinos montenegrói jobbátlövője Katarina Bulatovic ugyan korábban már bejelentette, hogy a 2019/20-as szezon végeztével befejezi aktív játékos pályafutását, de a koronavírus-helyzet miatti leállást követően megváltoztatta döntését és folytatja karrierjét Győrben.

Katarina Bulatovic a 2019/20-as szezon kezdetén pályafutása során második alkalommal érkezett Győrbe, deklaráltan pályafutása utolsó évére készülve, azonban a koronavírus ezt a tervét átírta. A bajnoki évad eredményhirdetés nélkül került lezárásra Magyarországon, az Olimpiai Játékokat, amire készült, hogy részt vehessen Montenegro csapatával egy évvel elhalasztották. A Bajnokok Ligájában azonban megmaradt az esély, hogy a szezon eddigi elvégzett munkát be lehessen fejezni, így Katarina Bulatovic és a klub tárgyalásokba kezdett, majd könnyen megállapodtak a folytatásról.

„Szerettem volna visszavonulni a szezon végén, de sajnos a szezon elején kitűzött tervekből semmi sem lett, és őszintén megmondom az éreztem magamban, hogy nem így kellene befejeznem. Hiányzott egyfajta lezárás."

Katarina Bulatovic

www.handball-agency.com

"Azzal, hogy jelen információk szerint a 2019/20-as évadból a Bajnokok Ligájában megrendezik a végjátékot, úgy éreztem, nekem még szerepelnem kell, ez az a lehetőség, amivel lezárhatom a karrierem. Danyi Gábor is marasztalt, így nagyon könnyen megegyeztünk Dr. Bartha Csaba elnök úrral a folytatásról. Örülök, hogy továbbra is tagja lehetek ennek a csapatnak, és szeretném, ha egy szép eredményt érnénk el együtt szeptemberben!” – nyilatkozta Katarina Bulatovic.

 

„Minden sportoló életében fontos döntés a karrier befejezése, éppen ezért nagyra értékelem, hogy Katarina mégis úgy döntött, hogy folytatja velünk, készül tovább és vállalt még szűk 3 hónapot."

Elmondta, hogy szeretné segíteni Győri Audi ETO KC csapatát, hogy a szezon előtt kitűzött célokat a Bajnokok Ligájában közösen elérjük. Megértettük, és elfogadtuk, hogy csak ennyit tervez és utána befejezi karrierjét. Egy percig nem volt kérdés, hogy egy ilyen rutinos játékosra szükségünk van. Biztos vagyok benne, hogy számára is hatalmas motiváció, hogy sikeresen fejezze be pályafutását.” – nyilatkozta Dr. Bartha Csaba elnök.

Katarina Bulatovic 2020. szeptember közepéig hosszabbította meg nyáron lejáró kontraktusát a Győri Audi ETO KC csapatával. A játékos harcba száll zöld-fehér színekben, hogy a klubbal második, saját maga ötödik Bajnokok Ligája elsőségét elhódíthassa.

Borítókép: Carmen Jaspersen/picture alliance via Getty Images

Forrás: gyorietokc.hu

 

Videók