Böhn-emlékmérkőzés lesz augusztus 23-án

Augusztus 23-án - a PwC Handball Fiesta elnevezésű felkészülési torna keretében - rendezik meg a Karl Erik Böhn-emlékmérkőzést a győri Egyetemi Csarnokban.


A Győri Audi ETO KC szerdai közleménye szerint a hazai klub, valamint a norvég Larvik összecsapásából hagyományt szeretnének teremteni a két csapat korábbi vezetőedzőjére emlékezve.

A leukémiában idén februárban elhunyt Böhn - aki a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett - a Larvikkal ötszörös bajnok, illetve KEK-győztes volt, a Győrt pedig fél évig irányította, BL-döntőbe jutott a csapattal, és 2012-ben magyar bajnoki címet ünnepelhetett.

A tornán jövő pénteken a Győr a macedón Vardar Szkopjéval, szombaton a Larvikkal találkozik 18 órakor, vasárnap 15 órakor pedig a két külföldi együttes csap össze.

Videók