Az MTK vezetőedzője vállalná a szövetségi kapitány szerepét

Golovin Vlagyimir nem zárkózik el a kihívástól.


Golovin Vlagyimir, az MTK Budapest női kézilabdacsapatának vezetőedzője elmondta, felkérés esetén vállalná a magyar női válogatott szövetségi kapitányi posztját.

A junior női nemzeti csapatot is irányító, és az együttessel világ- és Európa-bajnok szakvezető szerdán az M4 Sporton elmondta, csak úgy vállalná a feladatot, ha megtarthatná vezetőedzői pozícióját az MTK-nál, tehát nem főállású kapitány lenne.
"Jobb, ha egy edző folyamatosan munkában van" - indokolta, miért lenne szüksége jelenlegi állására is.

Golovin hozzátette, az is elképzelhető, hogy a Danyi Gábor, Elek Gábor páros marad a felnőtt nemzeti együttes élén, ezért még nem is téma az ő esetleges szerepvállalása, manapság nem ez a legfontosabb kérdés.

A juniorválogatott számára a decemberi, bukaresti világbajnokság lesz a következő jelentős feladat. Az edző közölte, a legutóbbi korosztályos vb-re négy hetet készült a csapat, ennyi idejük most biztosan nem lesz, ráadásul a romániai torna után szinte azonnal kezdődik a felnőtt Európa-bajnokság.

Golovin egyelőre nem tudja, mikor kezdik az alapozást az MTK-val, de jelenleg azt tervezi, hogy július 1-én állnak munkába. Az új bajnoki idény tudomása szerint szeptember 6-án rajtol.

Már nyolc hete nem találkoztak egymással a játékosai, akik közül az élvonalbeli góllövőlista második helyezettje, az irányító Tóth Eszter távozik, és Mosonmagyaróváron folytatja pályafutását. A helyére a Békéscsaba házi gólkirálya, Marincsák Nikolett érkezik, és Dunaújvárosból a jobbátlövő Szekercés Luca, valamint Székesfehérvárról a balszélső Pelczéder Orsolya is az MTK-hoz szerződik.

Borítókép: mtk.hu

Videók