"Az ilyen mérkőzésekért öröm sportoló lenni." - Amandine Leynaud

A találkozót követő sajtótájékoztatón mindkét vezetőedző a védekezést emelte ki.


A női kézilabda NB1 legjobban várt rangadóján a Győr 25-20-ra legyőzte a Ferencváros együttesét.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a két vezetőedző mellett a két csapat kapusa, értékelte a találkozót.

Ambros Martin a Győr vezetőedzője: "Elégedett vagyok, köszönöm a mai mérkőzést ellenfelünknek. Ez egy méltó mérkőzés volt két olyan csapatnak, akik vezetik a BL csoportjukat. Ez a találkozó a védekezésről és a kapusteljesítményről szólt. Két különböző felfogású csapat lépett pályára, emiatt a támadójátékok nehezebben működtek. Ha a támadás vagy védekezés közül valamelyik nem működik, akkor a másik felén kell jobbnak lenni. Azt gondolom, rajtunk volt nagyobb nyomás, ezt maximálisan éreztük. Mindkét játékrészben, amikor úgy éreztük, hogy megy a szekér, túl gyorsan akartunk gólokat szerezni, ezért sok hiba csúszott a játékunkba. Ezekben a helyzetekben higgadtabbnak kell lennünk az elkövetkezendő időszakban. Sok sikert kívánunk ellenfelünknek a hétvégi mérkőzéshez."
Amandine Leynaud a Győr kapusa: "Gratulálok a Ferencvárosnak, az ilyen mérkőzésekért érdemes sportolónak lenni. Ez egy nagyon magas színvonalú találkozó volt. Nagyon jó volt a védekezésünk, amikor éppen nem volt annyira kemény, akkor én is hozzá tudtam tenni. Még nagyon hosszú az idei szezon."







Elek Gábor a Ferencváros vezetőedzője:
 "Gratulálok a Győrnek, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Azt gondolom, hogy felőröltek minket, nagyon fáradtak voltunk, vagyunk az elmúlt időszakban. Amíg a szívünk bírta addig meccsben voltunk, de a végére kinyílt az olló. A vereség ellenére nagyon büszke vagyok a csapatomra. Nagyon sokat hibáztunk, támadásban és védekezésben, de én ezt be tudom annak, hogy sok energiánkat elvitte az elmúlt időszak. Nagyon fontos mérkőzés vár ránk még a hétvégén a regenerációt jól kell megoldanunk."

Janurik Kinga a Ferencváros kapusa:
"Gratulálok a Győrnek. Nagyon jó érzés volt a kapuban állni egy ilyen hangulatú mérkőzésen. Büszkék lehetünk magunkra, amíg bírtuk erővel és szívvel, addig tudtuk tartani a lépést a Győrrel. A második félidőben többet hibáztunk támadásban, emiatt védekezésben is visszaestünk. Azonban úgy vélem, hogy semmi nincs veszve, hisz ez még csak az első felvonás volt. Én is sok sikert kívánok a hétvégén a Győrnek."


 

Borítókép: Facebook.com/ Győri Audi Eto KC 

Videók