Távozik a Győri Audi ETO sikerkovácsa

A klub vezetőedzője új kihívásokra vágyik.


Nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró kontraktusát Ambros Martín és a Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatának vezetése.

A győri klub pénteki közleménye szerint a tréner maga jelezte a felnőtt csapatot üzemeltető Győri ETO Kft. ügyvezetésének, hogy nyártól új feladatokra szeretne koncentrálni, addig azonban minden fronton győzni akar az együttessel.

"Győrbe történő visszatérésemkor az a cél vezérelt, hogy újra rátérjünk a korábban közösen elért sikerek útjára, a győztes útra. Hittem, és továbbra is szilárdan hiszem, hogy együtt ismét sikerülhet felérni a csúcsra, és minden esélyünk megvan arra, hogy elérjük a céljainkat" - fogalmazott a közleményben a tréner.

Kiemelte, hogy 2021 elején új kihívásokat fogalmazott meg magának, ezekről pedig nem tett le, csak elhalasztotta az ETO hívása miatt.

"Nyártól majd ismét ezekre fogok koncentrálni, de addig rengeteg a teendő még. Minden fronton versenyben vagyunk, nehéz ellenfelek, kőkemény összecsapások várnak ránk minden sorozatban, de együtt közösen sikerülhet elérni céljainkat. Hálásan fogok majd távozni, hiszen ismét részese lehettem a győri kézilabdás közösségnek, az ETO-családnak, akik számomra a világ legjobb szurkolói is egyben. Lehetetlen most megmondani hogyan zárul majd az idei évad, de az biztos, hogy mindent megteszünk a győzelmekért" - nyilatkozta Ambros Martín vezetőedző.

Endrődi Péter ügyvezető kiemelte, a jövővel kapcsolatban nyílt, egyenes, őszinte megbeszéléseket folytattak az elmúlt időszakban Martínnal, döntését pedig elfogadják.

"Céljaink változatlanok, azaz együtt, Ambrossal közösen szeretnénk minden fronton az élen végezni. Az egyeztetések már megkezdődtek, a vezetőedzői posztra esélyes trénerek egy szűk elitjével állunk tárgyalásban" - mondta a sportvezető.

Ambros Martín 2021. május 10-én foglalta el ismét a Győri Audi ETO KC vezetőedzői posztját. Az azóta eltelt időszakban 67 tétmérkőzésen vezette a csapatot, mérlege 60 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség. Irányításával a 2020/21-es szezon végjátékában Magyar Kupa aranyérmet nyert a csapat, a Bajnokok Ligája négyes döntőjében pedig bronzérmet szerzett. A 2021/22-es szezonban bajnoki aranyéremre vezette a klubot, valamint ezüstérmet szerzett a Bajnokok Ligájában és a Magyar Kupában is.

Az 54 éves Martín korábban 2012 és 2018 között ült már a győri kispadon, akkor a BL-t négyszer, a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát egyaránt ötször nyerte meg. A tréner 2016-ban pár mérkőzés erejéig Elek Gáborral a magyar női kézilabda-válogatott ideiglenes szövetségi kapitánya is volt.

Borítókép: Alex Nicodim/NurPhoto via Getty Images

Videók