Továbbra sem számíthat balszélsőjére a Győri Audi ETO KC

Puhalák Szidónia sérülése utána a koronavírusos megbetegés miatt nem játszhat.


Sérülés után betegség hátráltatja Puhalák Szidóniát, a Győri Audi ETO KC válogatott kézilabdázóját.

A 24 éves balszélső a mostani szezonban még nem léphetett pályára, előbb sérülés, jelenleg pedig koronavírusos megbetegedés miatt.

A Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint Puhalák szinte minden tünetet produkált, és felépülése a vártnál több időt vesz igénybe.

"A fertőzést követően folytatólagosan fellépett influenzaszerű megbetegedés miatt további kiegészítő vizsgálatokra van szükség az esetleges szövődmények kizárása érdekében, és terhelhetősége, felépülésének ütemezése miatt" - nyilatkozta Balogh Péter csapatorvos. Hozzátette, az ötszörös válogatott balszélső visszatérésének időpontja még nem jósolható meg.

Az orvos elmondta, a győriek 18 éves, jobbátlövőként és jobbszélsőként is bevethető játékosa, Kürthi Laura nem sportsérülésből adódó megbetegedés miatt kórházi ápolásban részesült, és várhatóan "ő is kiesik egy időre a sportéletből". 

Borítókép: facebook/Puhalák Szidónia Fanoldal

Videók