70 éves a Vasas legendája, Sterbinszky Amália

10-szeres magyar bajnok a Vasassal.


A vasassc.hu írását változtatások nélkül közöljük.

70 éves a kézilabdasportág vasasos élő legendája, Sterbinszky Amália, aki immár egy éve a Fáy utcai csarnokunk névadója, amelyben egyébként azóta is veretlen bajnoki mérkőzéseken a Vasas SC. Korábbi klasszisunkat dániai otthonában értük el telefonon, ő pedig a szokásos humorával és optimizmusával örvendeztetett meg minket.

A tavalyi csarnokavató felejthetetlen az egész Vasas család számára, öt évvel ezelőtt pedig a régi vasasos kézilabdaemlékek is szóba kerültek, amikor szintén a születésnapján köszöntöttük Sterbinszky Amáliát. Most, a hetvenediken pedig "csak" kötetlenül beszélgettünk, ami már önmagában nagy élmény volt...

- Mit szól az évfordulóhoz?

Szép kerek! De hát mit lehet erre mondani? Telik az idő, ahogy kell. Ez ellen nincs orvosság, de nem is baj. Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki meg tudta volna mondani, hogy milyen érzés húsznak, hatvannak vagy éppen hetvennek lenni. A szám mindegy is, ehelyett nekem az a filozófiám, hogy próbálok minden napot tartalmasan és aktívan tölteni, sokat lenni a családdal, barátokkal, szeretteimmel.

Az egyetlen, amit talán nehéz elfogadni, hogy milyen gyorsan elment az elmúlt tíz év a hatvanadik óta. Ha ez így folytatódik, akkor mindjárt nyolcvan leszek, annak meg már valahogy nagyobb súlya van. Az már olyan öreges…


- Ahogy hallom, tényleg kitűnően van!

Sokan kérdezik, hogy vagyok, én pedig mindig azt mondom, ha ennél jobban lennék, az már bűncselekmény lenne. De tényleg, aktív vagyok, dolgozom, emellett napi szinten futok, edzek, sétálok..

- Mennyire rondít bele a mindennapokba a koronavírus?

Talán az utazás, ami a legjobban hiányzik. Jöttem volna már tavasszal a testvérem születésnapjára, meg most a sajátomra is Magyarországra, de ebből valószínűleg nem lesz semmi idén. De ez a vírus is egy olyan dolog, mint az időjárás. Amit tudunk, megteszünk ellene, vigyázunk magunkra, de el kell fogadnunk, hogy része lett az életünknek, mást nem csinálhatunk. Főleg az időseket sajnálom, akik elszigetelődnek a járvány miatt. A minap volt ezzel kapcsolatban egy megható élményem, hiszen a munkámból kifolyólag járok én is otthonokba terápiát nyújtani. Egy idős néni, aki már szinte semmire sem emlékszik, azt kérte a végén, hogy öleljem meg, annyira hiányzott neki az emberek közelsége. Ez mélyen megérintett.


- Ha már megható dolgok, immár több mint egy éve annak is, hogy Sterbinszky Amália nevét viseli a Fáy utcai kézilabdacsarnok…

Fantasztikus volt az az esemény, máig beleborzongok, és ez nem is fog soha elmúlni. Milyen jó, hogy akkor még lehetett utazni! Emlékszem, amikor másnap bementem a Fáy utcába Markovits Lacihoz, egy darabig csak bámultam a csarnok bejáratát, hogy Jézus Mária, az ott az én nevem…

- Képzelje, azóta bajnoki mérkőzésen még nem k apott ki az új csarnokban a Vasas…

Örülök neki, ha megtalálták a helyüket benne. Drukkolok nekik, és gratulálok a bajnokságban aratott eddigi győzelmeikhez.

- A végén még azt árulja el, hogyan fog telni a születésnap!

Egyszerű kis vacsora lesz, Dániában egyébként is hat főben vannak maximalizálva az otthoni összejövetelek. Most nincs értelme nagyobb bulit csapni, majd bepótoljuk, ha nem lesz járvány. Persze azért egy szabadnapot engedélyezek magamnak, mint mindig a születésnapjaimon.

Sterbinszky Amália

1950. szeptember 29-én született Hajdúszoboszlón.

Debrecenben kezdett kézilabdázni, 1969-ben került a Ferencvároshoz, majd 1973-ban a Vasashoz igazolt.

10-szeres magyar bajnok a Vasassal, a Magyar Kupát 7-szer nyerte meg a klubunkban.

Ötször volt az NB I gólkirálya, 1973-ban 83, 1974-ben 104, 1976-ban 96, 1977-ben 142, 1979-ben 117 góllal.

Az év kézilabdázójának választották 1974-ben, 1976-ban és 1977-ben.

Elévülhetetlen érdemei vannak az 1982-es BEK-győzelemben, de döntős volt már 1978-ban és 1979-ben is a sorozatban.

A BEK-győzelmet hozó szezon után Dániába igazolt, előbb a Helsingör játékosa volt, majd edzőként építette tovább karrierjét.

A magyar válogatottban 250 alkalommal szerepelt, olimpiai bronzérmes Montrealban, 1976-ban, emellett háromszor lett világbajnoki bronzérmes (1971, 1975, 1978), mígnem 1982-ben Budapesten vb-ezüstérmet szerzett, nyolc másik Vasas-játékos társaságában.

1984-ben tagja volt a világválogatottnak.

Később az évszázad legjobb magyar kézilabdázójának választották.

1986-ban a Vasas SC Örökös bajnoka lett, 2006-ban pedig megkapta az Aranygyűrűt.

2019. szeptember 21-én pedig felavatták a Fáy utcában a Sterbinszky Amália kézilabdacsarnokot.

Borítókép: Vasassc.hu
Forrás: Vasassc.hu

Videók