Szabó Edina: "Már a Debrecen meccs előtti héten kiderült, hogy változások lesznek"

A vezetőedző szerint van remény, hogy marad Érden NB1-es kézilabda.


Szabó Edina vezetőedző az Érd FM rádióban beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről, és az esetleg folytatásról.

"Az MKSZ lezárta a bajnokságot eredményhirdetés nélkül. Jelenleg a hatodik helyen álltunk, de a vesztett pontok alapján úgy lehet számolni, ez inkább az ötödik lett volna." - kezdte mondandóját Szabó Edina. 

"Amit nagyon szeretnék kiemelni, hogy a csapat már a nyolcadik alkalommal vívta ki az Európa Kupa szereplést."

Az klub anyagi helyzetével kapcsolatban így vélekedett:

"Március elején kiderült, hogy teljesen át kell alakítani a klub költségvetését. Akkor a szakmai stáb felajánlotta az ott folyó tárgyalások alatt, hogy mindenféle dolgot lefarag a csapat életéből. Edzőtáborokat, étkezés, stábtagok száma, és ezek között volt az Európa Kupa szereplés is."

"Új a helyzet most, mert játékos már nincs hozzá abból a csapatból amivel ezt az indulást terveztük." 

Arra a kérdésre, hogy minden játékos távozik-e így válaszolt:

"Igen ez igaz, és jó végre ezt tisztázni. Már a Debrecen meccs előtti héten kiderült, hogy változások lesznek aminek az eredményeképpen három nap alatt minden érvényes szerződéssel rendelkező játékusonknak volt kérője, és le is csaptak rájuk. Szerdára kiderült nem maradt nálunk más, csak azok a játékosok akik a Budaörsben szerepelnek kölcsönben, és junior korúak."

"Az hogy hova mennek a játékosaink, az az ő dolguk már. Nekik kell bejelenteni hol folytatják."

A folytatásról pedig reménykedve beszélt.

"A polgármester úrtól az az ígéret, hogy mégiscsak lesz NB1-es kézilabda a jövőben is a városban.

Ezzel az Európa Kupa szerepléssel ez egy jó lehetőség, ha csak a fiatalok is játszanak, tapasztalatot szereznek, de ez még a jövő zenéje, annak kell kiderülnie, hogy lesz-e egyáltalán csapat."

A megbeszélések alapján az NB1-es szereplés a cél."

 

Sport365.hu - Egy korszak véget ért - Távoznak az érdi kulcsemberek

Szabó Edina vezetőedző az Érd FM-ben elmondta, anyagi okok miatt mindenkivel szerződést bontottak, aki az elmúlt idényben a felnőtt keret tagja volt. Az már korábban ismert volt, hogy Janurik Kinga és Kisfaludy Anett a Ferencvároshoz igazol, most pedig az is kiderült, hogy Bízik Réka, Julie Foggea, Gávai Szonja, Markéta Jerábková, Kiss Nikoletta, Jovana Kovacsevics, Katarina Krpez-Slezák, Jelena Lavko, Schatzl Natalie, Szabó Laura, Termány Rita és Tóth Gabriella is máshol folytatja pályafutását.

Borítókép: facebook/ ÉRD Handball
 

Videók