" Ez egy remek időszak volt, szerettem itt lenni" - Eduarda Amorim

A brazil átlövő 12 év után távozik Győrből. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


Tizenkét év után búcsúzik Győrből, a brazil átlövő Eduarda Amorim. A Rába-parti együttessel Öt Bajnokok Ligáját, 10 bajnoki címet, és 11 Magyar Kupa győzelmet aratott. A válogatottal tagja volt a 2013-ban világbajnoki címet nyert csapatnak.

A 34 éves balátlövő mezét a Győri Audi Eto KC visszavonultatta a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés után.

Az NSO Tv-nek beszélt a Győrben töltött 12 évéről.

Győrről

„ A város nem volt olyan nagy, a belvárosban nem volt parti. Aztán az emberek megváltoztak és egyre többet jártak el étterembe. Hozzátette: Normális, hogy egyre több ember jön ki az utcára.

A családom sokszor eljött, apukám még életében nem látott havat.

Az edzésekről:

„Nagyon ideges voltam, de nagyon kedvesek voltak velem a csapattársaim. Az alkalmazkodás azonban kicsit nehezen ment, mert nem beszéltek a legtöbben angolul. Sokan méricskéltek, hogy mit keresek itt, azonban az edzőnknek tetszett, ahogy dolgozom"

Az első mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy emlékszik arra, hogy az embereket lenyűgözte, hogy milyen keményen védekezek.

„Ez remek időszak volt, szerettem itt lenni.
„Ha egy csapatban sok a „sztár” és jön valaki, aki nem az, akkor egy védekezési mechanizmust vált ki a többiekből. Azonban a csapattársai később elkezdték elfogadni azt, hogy nekik akar segíteni.”

A Bl sikerekről.

„ Talán az első BL siker megszerzése volt a legnagyszerűbb, amit átélhettem. Később felelevenítette, hogy az a döntő még nem a Final Four rendszer szerint zajlott. (2013-ban nyert először BL-t a Győr. – szerk. megjegyzés).

„Minden nyomás lekerült rólunk, mert megszereztük a hőn áhított serleget.”

„Nekem talán a negyedik volt a legkülönlegesebb, amikor a Vardar ellen játszottunk. Nem volt jó meccsem a rendes játékidőben, de a ráadásban szereztem néhány fontos gólt. Képesek voltunk nyerni, nagyon erősnek éreztük magunkat csapatként, hittünk egymásban. (A Vardar Szkopje ellen két alkalommal döntőzött a Győr a Bajnokok Ligájában, 2017-ben és 2018-ban, mindkét alkalommal a Rába-partiak nyertek). 

„Mindegyik siker különleges volt.”


A legnagyobb változásról

"Úgy érzem, Karl Erik Böhn egyike volt a legfontosabb edzőimnek, mert tényleg hitt a képességeimben. Különösen támadásban. Megváltoztatta a mentalitásom. Korábban vagy nagyon jól játszottam, vagy nagyon rosszul. Ezután váltam topjátékossá."

A barátok és a család így vélekedik róla

„Ő egy nagyon pozitív személyiség, mindenhez így áll hozzá. Ezzel a mentalitással, magát és a környezetét is motiválja.” – nyilatkozta róla, az egyik barátnője.

Mit visz el magával?

„ A szurkolók szeretetét és az embereket. Úgy éreztem igazán szerettek és elfogadták azt, aki vagyok, a vidámságommal és a szívemmel együtt.

Borítókép: Facebook.com/ Győri Audi Eto KC 

Videók