A teljes szezont kihagyja Szöllősi-Zácsik Szandra

Hozzátette, mindenképpen szeretne visszatérni a pályára, mivel már most hiányzik neki a kézilabda.


Szöllősi-Zácsik Szandra ismét gyermeket vár, ezért a mostani szezonban nem lép pályára a Moyra-Budaörs kézilabdacsapatában és a magyar válogatottban.
 
„Kettős érzés volt bennem. Nem így terveztük ezt a szezont, tudom és sajnálom, hogy csalódást okoztam bizonyos embereknek, de ennél nagyobb boldogság nem létezik a világon” – nyilatkozta klubja honlapján szombaton a 28 éves átlövő.
 
Hozzátette, mindenképpen szeretne visszatérni a pályára, mivel már most hiányzik neki a kézilabda.
 
„Az első szülés után sem okozott problémát a visszatérés, remélem, most sem fog. Nagyon bízom benne, hogy tudok még az első osztályban játszani, hiszen még harmincéves sem leszek” – mondta.
 
Szöllősi-Zácsik Szandra és az ugyancsak korábbi válogatott kézilabdázó Szöllősi Szabolcs első gyermeke, Hanna 2015 márciusában született.
 

 

Videók