Az MKSZ döntött, a szurkolók pedig felháborodtak

A spanyol válogatott kézilabdázó úgy érezte, meg kell szólalnia.


A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége befejezetté nyilvánította a 2019/20-as hazai bajnoki és kupasorozatokat.

Az MKSZ közleményben emlékeztetett rá, hogy a koronavírus megjelenése miatt, illetve a kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében március 14-én valamennyi, az általa és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat mérkőzéseit felfüggesztette.

Mivel ezeket "sportszakmai indokok alapján" meghatározatlan ideig nem lehet folytatni, a szövetség vezető testülete csütörtökön úgy döntött, hogy a sorozatokat befejezetté nyilvánítja.

 

Sport365.hu - Befejezték a kézilabda bajnokságot

Az MKSZ közleményben emlékeztetett rá, hogy a koronavírus megjelenése miatt, illetve a kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében március 14-én valamennyi, az általa és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat mérkőzéseit felfüggesztette. Mivel ezeket "sportszakmai indokok alapján" meghatározatlan ideig nem lehet folytatni, a szövetség vezető testülete csütörtökön úgy döntött, hogy a sorozatokat befejezetté nyilvánítja.


Ezt követően a Siófok kézilabdacsapat spanyol légiósa, úgy érezte, hogy fontos megszólalnia, hogy kinyilvánítsa ő is a véleményét, illetve a támogatását ebben a nehéz helyzetben.

"Ma hallottuk a döntést a szövetségtől, és az első amit mondani szeretnék, hogy nagyon boldog vagyok, hogy így döntöttek, mert az egészség a legfontosabb. Ez volt a legjobb döntés, nem csak a játékosoknak,de a szurkolóknak is. Annak viszont nem örülök, hogy az elmúlt hónapok munkája elvész, mert szerintem mi nagyon sokat harcoltunk ebben a szezonban."

 

A Siófok kapusa is kifejtette gondolatait, amit egy Facebook posztban tett közzé.

Érdekesség, hogy a Siófok csapata legyőzte a Győrt, illetve idegenben a Fradit is. Mindezek tudatában, sokak szerint ennek az egésznek a Siófok a legnagyobb vesztese. Mivel az egyhangúlag meghozott döntés része, hogy a helyezéseket nem osztják ki és nem lesznek kiesők, illetve feljutók. A nemzetközi kupákban azok a csapatok indulhatnak, amelyek a 2018/19-es idény alapján jogosultak voltak.

 

 

A kommenteket böngészve is arra jutunk, hogy még a rivális klubok sem értik, miért így döntöttek a vezetők.

"Mások érdekei nem ezt kívánták... Szánalmas az egész MKSZ és mindenki más, aki ebbe belement" - írta egy hozzászóló. 

Emellett nem csak a Siófok szerelmesei lehetnek szomorúak, hiszen sokak szerint a másik nagy vesztese ennek az egésznek a Veszprémi KKFT lett, amely a felfüggesztés előtt hat pontos előnnyel vezette az NB I/B Nyugati csoportját. Ugyanis a határozat értelmében Tombor Csaba tanítványai jövőre is csak a másodosztályban szerepelhetnek.

Borítókép: siofokkc.hu

Videók