Komoly gondban Norvégia, kulcsemberük dőlt ki

A Flensburg átlövőjére 3-4 hét kihagyás vár.


Magnus Röd, a norvég válogatott jobbátlövője számára sérülés miatt véget ért az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság.

A Flensburg-Handewitt 22 éves játékosának lába vasárnap a középdöntő második fordulójában, a Svédország ellen 23-20-ra megnyert malmői mérkőzésen sérült meg egy ütközés során.
A hétfőn elvégzett MRI-vizsgálat után Thomas Torgalsen csapatorvos közölte: szinte jelentéktelen, ám komoly fájdalmat okozó törésről van szó, amelynek gyógyulási ideje három-négy hét.

Hozzátette, a jobbátlövőre már nem számíthatnak a tornán, hiszen csak mankókkal tud járni. A fiatal játékos az öltözőbe vonult, amikor érezte, hogy megsérült, de később ismét pályára lépett, ám Torgalsen szerint ez nem súlyosbította a problémát.

Magnus Röd a norvégok szinte összes eddigi meccsét végigjátszotta, és 12 gólt szertett, pedig a közelmúltban csípősérüléssel küzdött, ezért a Flensburg vezetőedzője, Maik Machulla szerette volna, ha kihagyja az Európa-bajnokságot.

"Nagyon nehéz feldolgozni, ami történt. Nagyon vártam, hogy a következő meccsen is hozzájárulhassak a győzelemhez, és segíthessek az elődöntőbe, majd a döntőbe jutásban" - nyilatkozta hétfőn Röd, akinek néhány napja a jobb keze is megsérült.

A legutóbbi két világbajnokságon egyaránt ezüstérmes norvégok mind az öt mérkőzésüket megnyerték eddig a tornán, és minden esélyük megvan az elődöntőbe jutásra.

Borítókép: Facebook.com/ SG Flensburg  Handewitt. 

Videók