Bravúrra lesz szüksége férfi kézilabda-válogatottnak a negyeddöntőbe jutáshoz

A magyar válogatott dolgát nehezíti, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett Ligetvári Patrik a vizsgálati eredményei alapján nem kapta meg a visszatéréshez szükséges orvosi engedélyt.


Legalább egy bravúrra szüksége lesz a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a negyeddöntőbe jutáshoz a szerdán kezdődő és január 31-ig tartó egyiptomi világbajnokságon.

Ez lesz a 27. férfi kézilabda-vb, de az első, amelyet már a megemelt létszámmal, 32 csapattal rendeznek meg. Ennek ellenére a válogatottak többségének nem kellett selejtezőt játszania.

Áprilisban a koronavírus-járvány miatt törölték a selejtezősorozat hátralévő mérkőzéseit - a magyar együttes egy oda-visszavágós párharc során Bosznia-Hercegovinával találkozott volna -, és Európában például a legutóbbi kontinensviadal végeredményét vették alapul a továbbjutók megállapításánál.

A Gulyás István, Nagy László és José María Rodríguez Vaquero által irányított magyar csapat a gízai A csoportban pénteken a Zöld-foki Köztársasággal, vasárnap Uruguayjal, jövő kedden pedig Németországgal találkozik.

A középdöntőbe az első három helyezett jut, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményüket. A felsőházban négy hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek, a magyarokra továbbjutás esetén az Új Fővárosban az Európa-bajnok Spanyolország, Tunézia, Brazília és Lengyelország közül három csapat vár, és innen az első kettő jut a negyeddöntőbe.

A magyar válogatott dolgát nehezíti, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett Ligetvári Patrik a vizsgálati eredményei alapján nem kapta meg a visszatéréshez szükséges orvosi engedélyt, ezért nem utazhat el Egyiptomba.

Emellett a Szlovákia ellen tervezett mindkét felkészülési mérkőzés elmaradt, miután az ellenfél pozitív esetek miatt karanténba került, ezért a magyarok edzőmeccsek nélkül kénytelenek megkezdeni a világbajnokságot. A csapat legutóbb novemberben lépett pályára, amikor az Eurokupában 32-29-re legyőzte a spanyolokat, majd 31-27-re kikapott a horvátoktól.

Ezzel szemben a németek két Európa-bajnoki selejtezőt is játszottak januárban Ausztriával: idegenben 36-27-re, hazai pályán 34-20-ra nyertek.


A németek augusztus óta a világbajnokság törlése mellett kampányoltak, végül a friss Bajnokok Ligája-győztes THW Kiel három játékosa, Hendrik Pekeler, Patrick Wiencek és Steffen Weinhold, továbbá a Melsungen kézilabdázója, Finn Lemke lemondta a szereplést, amit a vírushelyzet miatti aggodalmaikkal indokoltak. Fabian Wiede, Jannik Kohlbacher, Franz Semper, Tim Suton és Christian Dissinger sérülés, illetve betegség miatt nem áll a válogatott rendelkezésére a tornán.

Mindezek ellenére Alfred Gislason szövetségi kapitány és a német szövetség vezetői is optimistán várják a tornát, és a keretbe kényszerből bekerült fiatal, tehetséges játékosaiktól is remek teljesítményt remélnek.

A magyar együttes hasonlóan felforgatott, tartalékos összeállításban vett részt egy évvel ezelőtt Svédországban az Európa-bajnokságon, de nagyszerű helytállásával és emlékezetes győzelmeivel végül meglepetést okozott és kilencedik lett.

A tavaly januári keretből hiányzó Ancsin Gábor, Lékai Máté és Bodó Richárd ismét csatlakozhatott a csapathoz, amelyben már a honosított Topic Petar, Sunajko Stefan és Rodriguez Álvarez Pedro, valamint a remek formában lévő csurgói irányító, Hanusz Egon is szerepel. Így a szakmai stáb azt a "luxust" is megengedhette magának, hogy a bő keretből is kihagyja Bartók Donátot és Faluvégi Rudolfot, pedig előbbi a spanyol, utóbbi a német élvonalban edződik.

A szűk keretbe nem került be Juhász Ádám, a Tatabánya irányítóként és balszélsőként is bevethető játékosa sem.

Bár Ligetvári védekezésben és támadásban meghatározó embernek számított, a csapat nélküle is elérheti a negyeddöntőt, ám a papírforma szerint ehhez szükség lesz a németek vagy a spanyolok legyőzésére. A csoportkörben kötelező győzelemnek számít a Zöld-foki Köztársaság és az Uruguay elleni találkozó, a középdöntőben viszont várhatóan minden pontért alaposan meg kell majd küzdenie a magyar válogatottnak, amely szerdán utazik Egyiptomba.

A világjárvány más csapatok életét is megnehezíti, a csehek és a brazilok például pozitív esetek miatt nem tudtak időben útra kelni az észak-afrikai ország felé, és a részvételük is veszélybe került. A legjobbak - a németeken kívül - szinte zavartalanul készülhettek, a dobogóra kerülésre ezúttal is Spanyolország, a címvédő Dánia, Norvégia és Horvátország a leginkább esélyes, de Franciaország vagy Szlovénia éremszerzése sem számítana meglepetésnek.


A nyitómérkőzést szerdán - közép-európai idő szerint - 18 órától Egyiptom és Chile játssza Kairóban. Bár az eredeti elképzelések szerint Sarm es-Sejkben, Hurgádában és Luxorban is rendeztek volna meccseket, végül Kairó, az Új Főváros és Gíza mellett Alexandria ad otthont a tornának.

Borítókép: facebook/Magyar kézilabda-válogatott

Videók