Ismert személyekről nevezik el az újonnan épülő szegedi sportcsarnok szektorait

A csarnokban az alapítókról, a nemrég távozó Jonas Källmanról valamint a fiatalon elhunyt Marian Cozmáról is neveznek el szektorokat.


Az épülő  új sportcsarnokban fontos szerepet kapnak majd azok az emberek, akik sokat tettek a szegedi férfi kézilabdáért.

A két alapító, dr. Bérczi Mihály és Ludányi Márton neve sem merül feledésbe, de Marian Cozmáról sem feledkeznek meg.

"Épül a leendő Arénánk, az új otthonunk. Mint minden családban, a #handballfamily számára is különösen fontos tradícióink ápolása, hőseink megéneklése, így a #kékek hívek hétfőn az évzáró összejövetelünkön értesülhettek arról, hogy az új létesítményünkben a tervek szerint egykori játékosainkról nevezzük el a szektorokat. Az első név ismertté vált, elnökünk, dr. Szűcs Ernő Péter jelentette be, hogy Jonas Källman neve örökre beíródik a szegedi történelemkönyvbe, az egyik szektor az ő nevét viseli majd."

Az új Aréna egy három épületből álló, nagy komplexum lesz, mely egyben lesz az első csapat, valamint a Pick Akadémia otthona, emellett pedig a fiatal játékosok számára bentlakásos kollégium. 

A benne lévő 8300 fős csarnokot (első csapatunk otthonát) alapítónkról, dr. Bérczi Mihályról nevezzük el. Misi bácsi legendás elnökünk.

Az akadémiai csarnok – ez 1500 néző befogadásra lesz alkalmas – pedig Ludányi Márton nevét viseli majd, aki szintén a  klub alapítója, legendás utánpótlásedzője.

"Mindketten sokat tettek a szegedi kézilabdáért, amelyért csak hálával tartozunk" – nyilatkozta a két alapítóról dr. Szűcs Ernő Péter elnök.

Itt még természetesen nincs vége a névsornak, hiszen amint említettük, szeretnénk méltó módon megemlékezni azokról a játékosokról, a klubhoz kötődő emberekről, akik sokat tettek a szegedi férfi kézilabdáért, csapatunkért, így folyamatosan jelentkezünk, kiről nevezünk el szektort, termeket, kapukat, belső részeket.

A teljesség igénye nélkül terveink szerint Szabó „Sonka” László, Tóth Géza, Lele Ambrus, Bartalos Zoltán, Fekete Róbert, Zubai Szabolcs és még sok más legendának neve is ott lesz  az új Arénában. 
 

A klub 2019-ben Ilyés Ferenc hathatós segítségével felvette a kapcsolatot a tragikusan fiatalon elhunyt Marian Cozma családjával.

Az édesapát, Petre Cozmát arról tájékoztattuk, hogy szeretnék a vendégszektort gyermekéről, Marian Cozmáról elnevezni. A Cozma família megható levélben köszönte meg, hogy nem felejtjük el a gyermeküket, így a vendégszurkolók mindig a Marian Cozma-szektorban szurkolhatnak majd kedvenceikért.

"A szegedi kézilabda idén ünnepli hatvanadik évfordulóját, így természetesen nem a szektorok elnevezése lesz az egyetlen, mellyel a jelen emléket kíván állítani a múltnak" – folytatta dr. Szűcs Ernő Péter. –

"2021. már most is kiemelkedő év történelmünkben, hiszen amellett, hogy ismét magyar bajnoki címet nyertünk, az év második felében méltó helyükre költözhetnek csapataink és a szurkolóink is. Célunk, hogy az épülő aréna ne csak otthonunk legyen, de emléket is állítson az elmúlt 60. évnek. Kötődésünk a városhoz, valamint történelmünkhöz elengedhetetlen ahhoz, hogy a jelen sikerei mellett a jövőt, további fejlődésünket is megalapozhassuk."

Borítókép: 
Forrás: pickhandball.hu

Videók