„Nem vagyok elégedett a bronzzal, és biztos vagyok benne, hogy a csapatom és a drukkereink sem”

Ambros Martín: most hátralépek és otthonról igyekszem tanulni a női kézilabdáról.


Ambros Martín csalódott, mert nem sikerült aranyérmet nyernie a Győri Audi ETO-val a női kézilabda Bajnokok Ligájában, ugyanakkor örül annak, hogy utolsó győri mérkőzésén együttesével vasárnap megszerezte a harmadik helyet a dán Team Esbjerg 28-27-es legyőzésével az MVM Dome-ban.

"Ez most rengeteget jelent nekünk, hiszen a tegnapi vereség után nagyon nehéz esténk volt. Az aranyért jöttünk erre a hétvégére" - kezdte értékelését a sajtótájékoztatón Martín, aki kiemelte: a Viperstől elszenvedett elődöntős vereség után szerették volna egy újabb kemény ellenfél ellen megszerezni a harmadik helyet.

"Nem vagyok elégedett a bronzzal, és biztos vagyok benne, hogy a csapatom és a drukkereink sem elégedettek vele. Sajnálom, hogy nem tudtam elérni az aranyat a klubnak, a játékosaimnak és a szurkolóinknak. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy győzelemmel zártuk az idényt, egyúttal edzői pályafutásom második győri szakaszát" - fogalmazott az 55 esztendős spanyol vezetőedző, aki korábban 2012 és 2018 között, majd 2021-től mostanáig irányította az ETO-t. Ez volt az utolsó találkozója az együttessel, amellyel a BL-t négyszer, a bajnokságot hétszer, a Magyar Kupát hatszor nyerte meg.

"Most egy kicsit hátralépek, követni foglak benneteket, de nem közelről, csupán a televízión keresztül és igyekszem minél többet tanulni otthonról a női kézilabdáról" - tekintett előre Martín, aki hangsúlyozta: jövőre új lehetőség nyílik a csapat előtt a siker elérésére a Bajnokok Ligájában.

Az ötszörös győztes kisalföldi csapat 2021 után másodszor zárt a dobogó alsó fokán a BL-ben.

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

Videók