Szűkítette Eb keretét Gulyás István

Leimeter Csaba, Balogh Zsolt és Juhász Ádám is kimaradt a januári Eb-re készülő keretből.


Leimeter Csaba, Juhász Ádám és Balogh Zsolt is kimaradt a magyar férfi kézilabda-válogatott szűkített, 21 fős keretéből, amely csütörtökön kezdi a felkészülést a januári magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságra.

A december 3-án nyilvánosságra hozott 35-ös keretet 14 fővel kellett csökkentenie Gulyás István szövetségi kapitánynak. A szerdán kihirdetett névsorban lábsérülés miatt nem szerepel Leimeter Csaba, a PPD Zagreb jobbátlövője.

Azon a poszton Máthé Dominik és Ancsin Gábor mellett a Telekom Veszprém 20 éves játékosát, Ilics Zorant választotta harmadikként a szakmai stáb.

Az irányítóként és balszélsőként is bevethető tatabányai Juhász Ádám, valamint klubtársa, a jobbátlövő Balogh Zsolt sem kapott helyet a szűkített keretben. Az Európa-bajnokságra húsz játékos nevezhető, akik közül mérkőzésenként 16-an léphetnek pályára. A húszas keretből egyaránt két-két fős cserélhető a 35-ös kereten belül a csoportkör, a középdöntő és a döntő hétvége alatt.

"Az elmúlt hónapokban stabil kerettel tudtunk dolgozni, gondolok itt az Eurokupa-mérkőzésekre, az egyiptomi világbajnokságra, az őszi összetartásokra és felkészülési találkozókra. Ezek alapján alakult ki a 21 fős keret" - mondta a szövetség honlapján Gulyás István.

Hozzátette, csütörtökön kezdik meg a felkészülést Telkiben, de külföldi bajnoki és kupamérkőzései miatt Székely Márton és Szita Zoltán szombaton, Hanusz Egon és Máthé Dominik pedig csak január 2-án csatlakozhat az együtteshez. A csapat karácsonyra, szilveszterre és újév napjára, valamint január 9-10-re szabadnapot kap.

A magyar válogatott január 6-án 18 órától Fehéroroszországgal, január 8-án 18 órától Bahreinnel játszik felkészülési mérkőzést Tatabányán, majd az Európa-bajnokságon január 13-án 20.30-tól Hollandiával, 16-án 18 órától Portugáliával, 18-án 18 órától pedig Izlanddal mérkőzik az új budapesti multifunkcionális csarnokban. A középdöntőbe a csoportok első két helyezettje jut.

A magyar válogatott Európa-bajnoki kerete:

kapusok:

Borbély Ádám (Fejér-B.Á.L. Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged), Székely Márton (Eurofarm Peliszter, északmacedón)

jobbszélsők:

Bujdosó Bendegúz (Ferencváros), Rodríguez Álvarez Pedro (Balatonfüred)

jobbátlövők:

Ancsin Gábor (Grundfos Tatabánya), Ilics Zoran (Telekom Veszprém), Máthé Dominik (Elverum HB, norvég)

irányítók:

Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Hanusz Egon (TVB Stuttgart, német), Lékai Máté (Telekom Veszprém)

beállók:

Bánhidi Bence (Pick Szeged), Rosta Miklós (Pick Szeged), Sipos Adrián (Telekom Veszprém), Topic Petar (Balatonfüred)

balátlövők:

Bodó Richárd (Pick Szeged), Nagy Bence (Ferencváros), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Wisla Plock, lengyel)

balszélsők:

Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya)

Borítókép: Facebook.com/ MKSZ 

Videók