Sztárjátékosai nékül a horvátok az Eb-n?

Felütötte a fejét a koronavírus déli szomszédainknál.


A horvát válogatott két meghatározó játékosa, a Kielben szereplő Domagoj Duvnjak, valamint a Barcelona irányítója, Luka Cindric is megfertőződött a koronavírussal. – derült ki a horvát kézilabda Szövetség közleményéből.

"Mindkét játékost elkülönítettük, nincsenek tünetei." – derült ki a szövetség közleményéből.

Ráadásul megsérült a jobbátlövő, Luka Sebetic is, így utóbbinak biztosan ki kell hagynia a kontinenstorát.





Csoportellenfelüknél, Szerbiánál is befolyásolja az edzésmunkát a koronavírus, ugyanis a játékosok közül, Vladimir Cupara, a Veszprém kapusa, valamint a Szeged jobbszélsője, Bogdan Radivojevic is elkapta a koronavírust, ráadásul déli szomszédainknak sérülés miatt nélkülözniük kell Petar Nenadicot is.

A világjárvány miatt a szerbek lemondták a Németország elleni két felkészülési mérkőzést. 

 

 

A szerbek és a horvátok egy csoportban játszanak, az olimpiai címvédő francia válogatottal, akiknek a fertőzés mellett, sérülések is nehezítik a munkát. Mindhárom csapat Szegeden játssza az Eb-n csoporttalálkozóit, a négycsapatos csoport Ukrajnával egészül ki.

A részben magyarországi rendezésű Európa-bajnokság január 13-án veszi kezdetét, a magyar csapat Budapesten játssza a mérkőzéseit. 

Borítókép: Facebook.com/ Domagoj Duvnjak 

 

Videók