Mocsai: két zicceren múlott a győzelem

A válogatott kapitánya szerint a játék minden elemében előreléptünk a spanyol meccshez képest, és megérdemeltük az egy pontot.


A magyar férfi kézilabda-válogatott hatalmas csatában 27-27-es döntetlent játszott Dániában a férfi kézilabda Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában. A hatalmas izgalmakat hozó összecsapáson a magyar válogatott kétszer annyi időt töltött emberhátrányban, mint ellenfele, azonban Lékai Máté – az olimpia után most is – az utolsó pillanatokban szerzett góljával beállította a 27-27-es végeredményt.

"Óriásit küzdött mindkét csapat, mindkét fél nyerhetett volna. Megérdemeltük az egy pontot. Az utolsó három percben két százszázalékos helyzetet is kihagytunk, ezért nem sikerült a két pontot megszereznünk. A játék minden elemében előreléptünk a spanyolok elleni meccshez képest, felvettük az Eb ritmusát”
– nyilatkozta a találkozó után Mocsai Lajos szövetségi kapitány. „Tiszta szívből gratulálok a magyar válogatottnak. A kívülállók egy fantasztikus meccset láthattak, igazi propagandája volt a kézilabdának. A norvégok ellen egy ennél is nehezebb összecsapásra számítok, egy igazi ki-ki mérkőzés lesz, ahol ők teljes mértékben hazai pályán szerepelhetnek."

Ilyés szerint  örülni kell az egy pontnak: "Óriási eredmény a döntetlen, annak ellenére, hogy meg is nyerhettük volna az összecsapást. Örülni kell az egy pontnak, hiszen egy olyan izlandi csapat ellen szereztük ezt meg, amely szerintem nagyon szoros meccset fog játszani a világbajnok spanyolokkal."

"Óriási küzdelem volt, mindent megtettünk a győzelemért, amely a kezünkben is volt, de sajnos a végén két hatalmas ziccert hibáztunk és volt egy eladott labdánk is, szóval még mi örülhettünk a döntetlennek" – mondta a találkozó után az utolsó másodpercekben egyenlítő Lékai Máté.

Zubai szerint sokkal bátrabban játszottunk, mint ahogy az első mérkőzésen Spanyolország ellen: "az egész csapat nagyon küzdött, mintha vért ivott volna. Felemás érzéseim vannak, ugyanis úgy gondolom, hogy elbuktunk egy pontot. Csak pozitívan lehet ehhez a dologhoz hozzáállni, holnapután egy nagyon komoly meccsünk lesz a norvégok ellen. Sokkal bátrabbak voltunk most, mint a spanyolok ellen, ez nagyon kellett a csapatunknak, az önbizalmunknak."

"Túlságosan passzívan kezdtük a mérkőzést, ráadásul az első félidőben az igazi kapusteljesítmény is hiányzott. A második félidőben elképesztően szoros csata alakult ki, csalódott vagyok, hogy nem nyertük meg az összecsapást, ugyanakkor elégedett vagyok az egy ponttal" – értékelt Aron Kristjansson, az izlandiak szövetségi kapitánya.

Videók